Belföld

Bige László pert vesztett a Forbes ellen

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila

Bige László első fokon pert vesztett a Forbes ellen, írja a lap.

A Forbes a koronavírus-járvány miatt nem tavaly év végén, hanem februárban publikálta a leggazdagabb magyarokkal foglalkozó listáját, de Bige vitatta a lap módszertanát.

A Forbes szerint a szerkesztőség felajánlotta, hogy az általuk becsült cégérték mellett megjeleníti az érintett véleményét is, de ezzel a lehetőséggel Bige László nem élt, később pedig helyreigazítási perben követelte, hogy megjelenjen az általa helyesnek vélt becslés.

A bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a Forbes által közölt lista hiteles tájékoztatást nyújt az olvasók számára, Bige László személyiségi jogainak megsértésére nem alkalmas.

A sajtószabadság kiterjed arra, hogy a sajtó képviselője megválassza azt a módszert, amely a vizsgálata, összehasonlítása alapját képezi, amennyiben az nem megtévesztő, széles körben elfogadott és valamennyi érintett esetében egyformán alkalmazható

– írja az ítélet. Bige a 12. leggazdagabb magyar volt a listán, 115,5 milliárd forintra becsülték a vagyonát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik