A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya összehangolt akciót szervezett a 45 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló budapesti K. Norbert és társai elfogására, mert felmerült a gyanú, hogy kábítószer-kereskedelemmel foglalkoznak.
A műveletre hétfőn került sor, mivel olyan információ jutott a nyomozók birtokába, hogy a 41 éves szintén budapesti K. Norbert kábítószert fog átvenni B. Zoltántól. A két férfi a drogügylet lebonyolítására egy Lehel piac közelében lévő parkolóba beszélt meg találkozót. Itt ütöttek rajtuk később a KR NNI nyomozói és a Készenléti Rendőrség járőrei.
Az intézkedés során a rendőrök K. Norbert autójának ülése alatt – az előzetes szakértői vizsgálatok szerint – jelentős mennyiségű kokaint, egy XXI. kerületi – depóként használt – asztalosműhelyben végzett kutatás során kokaint, továbbá extasy-t, amfetamint és efedrint foglaltak le. A csepeli helyszínen tartózkodott K. Norbert bűntársa, a 40 éves N. Ottó, továbbá a helyszínen jelen lévő 51 éves S. Kálmán ruházatában is találtak a rendőrök kis mennyiségű kábítószert.
Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók lefoglaltak továbbá készpénzt, két gépjárművet és egy motorkerékpárt. A három férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatásukat. S. Kálmánnal szemben a büntetőeljárást szabadon hagyása mellett a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja.