Nagyvilág

Republikánus szenátorok leszavazták, hogy bizottság vizsgálja a Capitolium ostromát

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mitch McConnell szerint a bizottság felállítása nem segítené a gyógyulást.

Republikánus párti szenátorok megakadályozták pénteken a Capitolium elleni január 6-i támadás körülményeit kivizsgálni hivatott kétpárti bizottság felállításáról szóló törvénytervezet elfogadását az amerikai kongresszusban.

A tervezetről szóló szavazáson a száztagú szenátusban – amelyben teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok – 54-en szavaztak a vizsgálóbizottság felállítása mellett, 35-en pedig, mind republikánusok, ellene. Hat republikánus szenátor – Mitt Romney (Utah), Ben Sasse (Nebraska), Lisa Murkowski (Alaszka), Susan Collins (Maine), Bill Cassidy (Louisiana) és Rob Portman (Ohio) – a demokratákkal együtt szavazott. Közülük Portman kivételével korábban mindenki megszavazta a Donald Trump volt amerikai elnök ellen indított alkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachement) megindítását is. Kilenc republikánus és két demokrata szenátor nem volt jelen. A törvénytervezet elfogadásához 60 támogató voksra lett volna szükség.

2021. január 6-án Donald Trump leköszönő amerikai elnök nagygyűlését követően hívei megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. A demokrata többségű képviselőház a nagygyűlésen elmondott, gyújtó hatásúnak ítélt beszéde miatt lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségrevonási eljárást indított Trump ellen, akit azonban a szenátus felmentett.

A törvénytervezetet a bizottságról a demokraták kezdeményezték, de kétpártinak szánták, és az általuk uralt képviselőház alig több mint egy héttel ezelőtt 252 igen és 175 nem szavazattal fogadta el azt, 35 republikánus képviselő igen voksával.

A megállapodás szerint a bizottságnak egyenlő számú, öt-öt demokrata és republikánus tagja lett volna, olyanok, akik jártasak a rendvédelemben, illetve a nemzetbiztonsági ügyekben. A testületnek december 31-ig jelentést kellett volna tennie, amely nemcsak a január 6-i zavargások elemzéséről szólt volna, hanem ajánlásokat is tartalmazott volna a hasonló jövőbeni események megelőzésére.

Mitch McConnell, a szenátusi republikánusok vezetője még csütörtökön felszólította kollégáit, hogy ne támogassák a javaslatot.

Nem hiszem, hogy ez a bizottság, amelynek felállítását a demokrata vezetők kezdeményezték, fontos új tényeket tárna fel, vagy elősegítené a gyógyulást,

mondta. Kiemelte, hogy több kongresszusi bizottsági és egy bűnügyi vizsgálat zajlik már a januári 6-i eseményekkel kapcsolatban, és már több mint 440 embert letartóztattak. A demokraták „azt szeretnék, ha folyamatosan perelni tudnák a volt elnököt” – tette hozzá.

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője közleményében bírálta republikánus kollégáit. Szerinte a megfelelő időben újra szavazni fognak egy kétpárti bizottság létrehozásáról.

A szenátus republikánusai, vezetőjük, McConnell személyes kérésére, továbbra is arcátlan kísérleteket tesznek arra, hogy tisztára mossák a január 6-i támadást, mert attól tartanak, hogy bármi, ami felbosszanthatja Donald Trumpot, politikailag árt nekik,

írta Schumer.

Trump már kezdetben a tervezet elutasítására szólította fel a republikánusokat, és figyelmeztette őket, hogy következményei lesznek annak, ha valaki közülük támogatja azt.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy támogatja a testület létrehozását. Azt mondta: „nem tudja elképzelni”, hogy a republikánusok miért utasítanák el a jogszabálytervezetet.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivőhelyettese pénteken azt mondta: azok a republikánus szenátorok, akik a független vizsgálóbizottság felállítása ellen szavaztak, „nem tartották be az alkotmány támogatására és védelmére tett esküjüket”. Jean-Pierre szerint Biden elnök egyértelműen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a január 6-i „szégyenletes eseményeket” függetlenül és teljes körűen ki kell vizsgálni, és továbbra is elkötelezett emellett. A szóvivőhelyettes hozzátette: a Fehér Ház ezután is együttműködik a kongresszussal, hogy megtalálják a módját ennek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik