Sport

Négy és fél éve majdnem levágták a veszprémi kézilabdázó lábát

SAVO PRELEVIC / AFP
SAVO PRELEVIC / AFP

Négy idény után a nyáron távozik a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának norvég válogatott jobbátlövője, Kent Robin Tönnesen, aki két évre a nagy rivális Mol-Pick Szegedhez írt alá.

Kapcsolódó
Eddig bírta a terrort, távozott a kézilabdaélet fontos embere
Gallego, az IHF játékvezető-bizottság elnöke 25 projektet adott fel és faképnél hagyta az önkényúr Hasszan Musztafát.

A játékossal a Képes Sport készített interjút, amelyben elmondta, néhány éve közel állt ahhoz, hogy befejeződjön a pályafutása.

„Még 2016 őszén, egy vasárnap délután Berlinben játszottunk német bajnokit, és már a meccs alatt éreztem, hogy valami történt a vádlimmal. Nem tűnt súlyosnak, azt gondoltam, egy-két hétig pihentetem, és annyi elég is lesz. Az orvos fáslit kötött rá, és segítség nélkül indultam haza a csarnokból. Másnap azonban vissza kellett mennem hozzá, hogy újra ránézzen a lábamra, és bár egyedül akartam elmenni, a biztonság kedvéért a barátnőm is velem jött. Amikor az orvos leszedte a fáslit, a vádlim percek alatt a kétszeresére dagadt, iszonyúan fájt, feszített, mintha fel akarna robbanni” – mesélte.

Két műtéten is átesett, 15 napig feküdt a kórházban tehetetlenül.

Az orvosok eleinte azt mondták, hogy valószínűleg nem kézilabdázhatok többé, sőt, közel voltam ahhoz is, hogy térd alatt elveszítsem a lábam.

Az interjúban elmondta, hogy a norvég kézilabdasikerek titka az, hogy mindenki egy irányba húz.

A szegedi ajánlatot pedig azért fogadta el, mert tetszik a csapat stílusa, jól ismeri a spanyol rendszert, ráadásul szakmai szempontból tetszenek neki a Szeged határozott céljai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik