Nagyvilág

Svájc semmilyen pokolgépes fenyegetésről nem beszélt Minszkkel

Pedig a fehéroroszok erre hivatkozva parancsolták földre a Ryanair vilniusi járatát.

A svájci külügyminisztérium szerdán közölte: nem tud semmiféle pokolgépes fenyegetésről, amely indokolhatta volna, hogy Fehéroroszországban Aljakszandr Lukasenka elnök utasítására leszállásra kényszerítsék a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, amelynek fedélzetén egy fehérorosz ellenzéki aktivista utazott.

A svájci minisztérium hozzátette: ennek megfelelően nem is kommunikáltak a fehérorosz hatóságokkal hasonló ügyben.

Lukasenka szerdán a minszki parlamentben azt mondta: figyelmeztető üzenet érkezett Svájcból arról, hogy a Ryanair ír légitársaság szóban forgó járatának fedélzetén pokolgép van. A belarusz államfő első ízben reagált nyilvánosan a nemzetközi botrányt kavaró légi incidensre. Elmondta, hogy a fenyegető üzenetet megkapta egy időben a minszki, az athéni és a vilniusi repülőtér is.

Vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre. A gépen volt Raman Prataszevics ellenzéki újságíró, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit barátnőjével együtt a leszállás után őrizetbe vettek. A leszállás és a repülőgép ellenőrzése után a bombáról szóló információ nem igazolódott. A fehéroroszországi Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított az ügyben.

A történtek nagy nemzetközi felzúdulást keltettek. Az Európai Tanács a hétfői csúcstalálkozóján úgy döntött, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok járatainak az uniós légtér és az uniós repülőterek használatát. Brüsszel egyben azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik