Közélet

Varga Judit naponta ötször adott engedélyt titkos információgyűjtésre a titkosszolgálatoknak

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Csaknem 500 nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést engedélyezett Varga Judit igazságügyi miniszter idén bő negyed év alatt: április 14-ig 499 esetben kaptak engedélyt a titkosszolgálatok, hogy valakit az illető tudta nélkül megfigyeljenek, lehallgassanak, a lakását titokban átkutassák, leveleit elolvassák– írta meg a 168.hu.

A lap szerint ez azt jelzi, hogy

idén jóval aktívabbak voltak a titkosszolgálatok, mint tavaly, összességében pedig az a tendencia, hogy évről-évre nő az ilyen miniszteri engedéllyel végzett titkos műveletek száma.

Magyarországon a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a katonai, illetve polgári titkosszolgálatok – a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) kivételével – jogosultak az olyan, nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre, amelyhez igazságügyi miniszteri jóváhagyás kell. A tárca által az adatigénylésre kiadott számok szerint míg 2018-ban 1282 ilyenre kaptak engedélyt, addig 2019-ben már 1340-re, ha pedig idén az első negyedéves számokhoz hasonlóan alakul az egész év, akkor 2021-ben 1700-nál több is összejöhet. A növekedést jól érzékelteti, hogy 2015-ben még csak 1038 ilyen művelet volt, 2016-ban 1151, 2017-ben pedig 1256.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik