Belföld koronavírus

Levette a maszkját, és szándékosan a tanárnője arcába köhögött egy hetedikes diák

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Járási Ügyészség azokkal az általános iskolai diákokkal szemben, akik közül az egyik fiú levette a maszkját, majd közel hajolt a tanárnőjéhez és szándékosan ráköhögött, míg a társa égő öngyújtót tartott a pedagógus arca elé és úgy szidalmazta.

A 14 és 16 éves elkövetők évismétlőként kerültek a Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ahol az intézmény házirendjét folyamatosan megszegték, és félévkor több tantárgyból is bukásra álltak.

A két diáknak tavaly novemberében matematika órája volt, amikor felálltak és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Az asztalánál ülő tanárnő ezért rájuk szólt, azonban ők nem ültek vissza helyükre, hanem tiszteletlenül visszaszóltak a tanárnőjüknek, trágár szavakkal illették, majd az asztalához léptek úgy, hogy a tanárnő ne tudjon az asztal mögül kimenni.

A 14 éves tanuló ekkor a tanárnő arcához közel hajolva levette maszkját és többször a pedagógusra köhögött azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. A másik terhelt eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd elővette öngyújtóját, meggyújtotta és az égő lánggal a nő arcához közelített.

Mivel a két diák elállta a tanárnő útját, ezért egyik osztálytársuk kért segítséget az iskolaőrtől. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért az elkövetőkre arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik