Vélemény

Eltávolítják a Sugar Daddy-hirdetéseket a budapesti megállókból

Találd meg a tökéletes Sugar Partnert!

Ez a felirat áll azon a vastagon sminkelt modellt ábrázó hirdetésen, melyeket a budapesti megállókban helyeztek ki. A Milliomosok.hu utcai hirdetését már százezrek láthatták.

A Magyar Narancs cikke szerint Antoni Rita újságíró, a Nőkért Egyesület elnöke is felfedezte a hirdetést, és felháborodott az anyagiakon alapuló sugar-kapcsolatok nyílt hirdetése, és  a főváros vezetéséhez fordult az ügyben.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szinte azonnal reagált: a plakátok eltávolítását ígérte. Ezt megerősítette a lap megkeresésére is, mondván

szándékunkban áll az összes ilyen plakátot eltávolítani. Magyarországnak is fel kell zárkóznia azon országok sorába, melyek egyértelműen és határozottan lépnek fel a különböző sugardaddy-társkereső cégek ellen.

Mint fogalmazott, erre megvan a törvényes alapjuk is, mert a 2008-as reklámtörvény tiltja „a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését” károsító hirdetéseket.

A plakátok tényleges eltávolítása még nem kezdődött el, ezt hosszabb levelezés előzheti meg a főváros, az illetékes jegyző, a hirdetési helyek tulajdonosa és a hirdető között.

Bándli Renátó, a Millimosok.hu ügyvezetője a lapnak arról beszélt, amennyiben az említett plakátjainkat leszedetik, természetesen megteszik a megfelelő jogi lépéseket.

Ugyanis több konkurens cég is hirdetett adott társkereső szegmensben és akkor nekik miért nem szedették le? Továbbá ez egy online társkeresés,ahol az emberek ismerkedni tudnak

– közölte.

Hozzátette, Budapesten és vonzáskörzetében több mint 40 ilyen felületük lehet, közöttük óriásplakátok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik