Horváth György azt mondta, hogy a Budapest-Észak Református Egyházmegye elnöksége – amely Simonfi Sándor esperesből és Veress Sándor főgondnokból áll – azért vette el tőle az ügyet, mert személye az „elfogultság látszatát keltheti”. Megítélése szerint leváltása hátterében az állhat, hogy korábban éles kritikával illette ifjabb Hegedűs Loránt lelkészi tevékenységét, és tavasszal megírt vádiratában is keményen bírálta a lelkipásztort.
Horváth György elmondása szerint másik egyházmegye, minden valószínűség szerint a Budapest-Dél Egyházmegye bírósága hozza majd meg első fokon az ítéletet. Két eljárást terveztek egybevonni. Az egyik tavasszal indult, miután a holokauszttagadó brit történészt, David Irvinget látta vendégül ifjabb Hegedűs Loránt gyülekezetében, a református egyház budapesti Szabadság téri templomában. A másik az után kezdődött, hogy a lelkész október 23-án ugyancsak a Szabadság téri templom előtt mondott beszédében kirekesztő, antiszemita nézeteket hirdetett.
Az MTI csütörtök délután Simonfi Sándor esperest és Veress Sándor főgondnokot telefonon nem tudta elérni.
