Élet-Stílus

Pisztollyal lőtt pumát a Capitolium ostroma után letartóztatott férfi

Brent Stirton / Getty Images
Brent Stirton / Getty Images
Pedig a szabadon bocsátásának feltételei között szerepelt, hogy nem használhat illegális fegyvereket.

A coloradói Patrick Montgomery-t a Capitolium január 6-i ostroma után letartóztatták, mert az épületet illegálisan megszálló csoport tagjaként részt vett az ostromban. Bizonyos feltételek teljesítése mellett szabadlábon várhatta volna a tárgyalását, de ezeket a feltételeket nem sikerült betartania. Ugyanis kiderült róla, hogy kézifegyverével megölt egy pumát a helyi erdőben, és azóta házi őrizetben várja tovább a tárgyalását – közölte a CBSNews.

A februárban kiszabott feltételek rém egyszerűek voltak: Montgomery-nek tiszteletben kellett volna tartania a szövetségi, az állami és a helyi törvényeket is a tárgyalásáig, amibe az illegálisan tartott fegyverek használata természetesen nem fért bele.

Május elejére azonban az FBI egyik tisztjének, Michael Timmermannek a tudomására jutott, hogy az egyébként hivatalosan is vadászattal és túravezetéssel foglalkozó Montgomery még márciusban, a 2020-2021-es helyi vadásszezon utolsó napján megölt egy pumát a pisztolyával egy állami területen található erdőben.

A történetet dokumentáló bírósági iratok szerint

Montgomery elítélt bűnöző, akinek tilos bármilyen lőfegyvert birtokolnia – beleértve a pisztolyokat is.

A férfi a vadászat után bevallotta az egyik parkőrnek, hogy megölt egy pumát a .357 Magnum típusú pisztolyával. Az őr ezután a szabályoknak megfelelően leellenőrizte Montgomery hátterét, így kiderült számára, hogy a vadász 1996-ban több rablást is beismert a bíróság előtt, szóval elítélt bűnöző.

Montgomery-t a priuszának ellenőrzése után felkeresték a vadőrök, akiknek elismerte, hogy elítélt bűnöző, de azt mondta, engedélye van rá, hogy vadászati céllal fegyvert tartoson magánál. Azonban ezt nem tudta megfelelő dokumentumokkal igazolni.

A bírósági iratokból az is kiderült, hogy a vadász már korábban is megsértette a helyi törvényeket a Capitolium ostroma és a tárgyalása közötti, szabadlábon töltött időben, korábban ugyanis azt is elismerte a park személyzetének, hogy a két kutyájával 17 kilométeren át üldöztek egy hiúzt, amit a hajsza lezárásaképp a kutyái megöltek. Ez pedig a helyi szabályok szerint ugyanúgy illegálisnak számít, mint amikor ő maga ölte meg a pumát.

Channing Phillips állami ügyész a bírósági papírokban így jellemezte a férfit és a Capitolium ostromakor tanúsított viselkedését:

Montgomery-ben nincs szemernyi tisztelet sem a bíróság döntései felé ugyanúgy, ahogy a Capitoliumot védelmező bűnüldöző szervek irányába sem volt benne semmi tisztelet január 6-án. Ahelyett, hogy békésen tüntetett volna, el akarta venni egy rendőr gumibotját, akit ezért leszorította a földre, ahol aztán mellkason rúgta a csizmájával. Miután a rendőr visszaszerezte a gumibotját, Montgomery felállt és mindkét középső ujjával bemutatott neki.

Montgomery márciusi illegális vadászata miatt a kormány és a férfi jogi képviselőinek közös akarata értelmében a férfit 24 órás házi őrizetbe helyezték, illetve a fegyverviseléstől és a vadászattól is eltiltották.

A Capitolium ostromában való részvétele miatt eredetileg tizenöt vádpontos, áprilisban összeírt bűnlajstroma az illegális vadászat (és az illegális fegyverviselés) miatt azóta újabb pontokkal bővült.

A januári akciója miatt július 28-án kell bíróság elé állnia, míg a márciusi vadászata kapcsán május 19-én tartanak meghallgatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik