A súlyos járványhelyzettel küzdő Indiában a tehenek szent állatnak számítanak, ezért olyan sokan kenik be a testüket az állat trágyájával vagy vizeletével (utóbbit meg is isszák jópáran), hogy a lakosságot több orvos is nyilvánosan figyelmeztette az alternatív kezelés káros hatásairól.
Legutóbb az egyik kormánypárt politikusa, a fenti képen integető Pragya Singh Thakur beszélt arról, hogy ő mindennap őshonos tehenek vizeletét issza, mert az megvédi a tüdejét a Covid-fertőzéstől – írja a Daily Mail.
„Mély fájdalmaim vannak, de mindennap fogyasztok tehénvizeletet. Tehát most nem kell semmilyen gyógyszert szednem a koronavírus ellen és nem is kapom el a koronavírust” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy
A képviselőnő akkora felháborodást váltott ki a pártja hétfői rendezvényén elmondott beszédével, hogy több politikus is kritizálta miatta.
Kunwar Danish Ali, a Bahujan Samaj Párt képviselője így kommentálta az esetet: „Újabb ötven orvost elveszíteni a Covid-19 miatt nagyon zavaró, de ami még zavaróbb, az az Indiai Néppárt képviselőjének minden tudományos alapot és logikát nélkülöző kijelentése, miszerint tehénvizelet ivása megmentette őt a Covidtól” – majd azzal folytatta, hogy az ilyen felelőtlen kijelentések aláássák az oltásba vetett bizalmat, és csak fokozzák a helyzet súlyosságát.
A regionális pártnak számító Telangana Rashtra Samithi egyik tagja, Jagan Patameedi egyenesen úgy fogalmazott egy internetes bejegyzésben, hogy
A lap feleleveníti, hogy Thakur az állításával ellentétben decemberben felkeresett egy kórházat, mert a betegség tüneteit érzékelte magán.
Thakurnak egyébként két éve is volt már egy hasonló ügye, csak akkor nem a koronavírustól védte meg a saját szemében szent vizelet ivása, hanem a mellráktól. Az esetről azonban egy helyi lapnak azt nyilatkozta egy sebész, hogy a rák visszatérését megelőzendően kétoldali mastectomiát hajtottak rajta végre a politikuson.
A hindu hívők egy része úgy gondolja, az általuk szentül tisztelt tehenek ürüléke, vizelete és teje gyógyító erejű, ezért gyakran kezelik magukat ilyesmivel. De a hitbeli meggyőződés mellett a vakcinahiány is hozzájárul az alternatív gyógyászati módszer népszerűségéhez. A helyzetet jól jellemzi, hogy gyógyszercégeknek dolgozó emberek, és orvosok is alávetik magukat a kúrának.
Dr JA Jayalal, az Indiai Orvosok Szövetségének elnöke szerint azonban ez a rendszerint csoportosan végrehajtott kezelés hatástalan, és sokkal inkább segíti a vírus terjedését ahelyett, hogy védelmet adna ellene, ezért mindekit óva int tőle.