Kultúra

A szokásosnál később, de megtartják a Karlovy Vary-i filmfesztivált

Michal CIZEK / AFP
Michal CIZEK / AFP

A szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik meg idén Karlovy Vary hagyományos nemzetközi filmfesztiválját, közölték a szervezők. A most bejelentett új időpontot már korábban jelezték azzal a kitétellel, hogy a végleges döntést a járvány alakulásának függvényében hozzák meg, mostanra végül arra jutottak a döntéshozók, hogy

a fesztivál megtartható, mert a járvány enyhül és enyhülnek a kulturális rendezvények korlátozásai is

– fogalmazott Jirí Bartoska fesztiváligazgató. Az 55. Karlovy Vary-i filmfesztivál programját szintén a megszokottnál később, csak június 29-én hozzák nyilvánosságra. Azt már lehet tudni, hogy a szemlére a tavalyi év elején elkészült filmeket is meghívnak, mert a korlátozások miatt jelentős részük még nem került nézők elé, vagy csak szűk körben volt megtekinthető. Hasonló okok miatt csak a következő hetekben áll össze a vendégek listája is.

A koronavírus-járvány miatt a fesztivált tavaly nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat, az őszre tervezett minifesztivál pedig meghiúsult. A fesztivál rendezőbizottsága most azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet, és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az „a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához”. A fesztiválra harmincmillió koronát (nagyjából négyszázhúszmillió forintot) szán a cseh kulturális minisztérium, a fesztivál nagyjából százharmincmillió koronás költségvetésének nagy részét támogatók adják össze. A régió és a város nyolc-nyolcmillió koronával szokott hozzájárulni a költségekhez. A régió már megerősítette, hogy ezt az összeget az idén is megadják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik