Tech

Furcsa hiba miatt fogyhat a hely a Windows 10-es gépeken

Andrew Burton/Getty Image
Andrew Burton/Getty Image

Kellemetlen hiba ütötte fel a fejét a Windows Defender programban, aminek eredményeként a vírusirtó felesleges fájlokkal szemeteli tele a Windows 10-es számítógépek tárhelyét. A bug a Windows Defender  1.1.18100.5-es verzióját érinti, és a C:\ProgramData\Microsoft\Windows Defender\Scans\History\Store mappát töltögeti fel akár ezernyi fájllal.

A BleepingComputer szerzője maga is tapasztalta a jelenséget, és bár az ő számítógépén összesen csak egy megabájtot foglalt el a felesleges szemét, egyes felhasználók több gigabájtnyi felfalt területről számolnak be, egy kirívó eset 30 gigabájtról, amit 950 ezer állomány követelt ki magának. Ahogy a portál megjegyzi: a kisebb kapacitású SSD meghajtókon ez kifejezetten látványos, hirtelen fellépő helyhiányt okozhat.

A hiba javítását már tartalmazza a Windows Defender  1.1.18100.6-es számozású kiadása, így érdemes ellenőrizni, melyik szoftver van a gépünkön. Ehhez keressük meg a Windows Biztonság menüt a Start menüből, majd a beállításokat jelző fogaskerék alatt válasszuk a Névjegy opciót. Az itt listázott rendszerinformációk közt ellenőrizhető az antivírus szoftver verziószáma. Amennyiben nem naprakész a szoftver, a Windows Update segítségével keressük meg a legutóbbi rendszerfrissítéseket, majd telepítsük is azokat. A fentebb említett elérésen pedig a mappából is kipucolhatók a felesleges fájlok rendszergazdai jogosultsággal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik