Nagyvilág

Rekordszinten van a szélsőjobbos erőszak Németországban

Christophe Gateau / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Christophe Gateau / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A német belügyminiszter közölte, meredeken ível felfelé a szélsőséges erőszak Németországban, és nem az iszlamistákra gondolt elsődlegesen.

2001 óta figyelik és mérik Németországban, hogy a szélsőjobboldali eszmék szülte erőszak mekkora méreteket ölt, és a helyzet a mérések kezdete óta nem volt ilyen rossz – írja a Deutsche Welle. Horst Seehöfer belügyminiszter maga mutatta be az adatokat, amik a 2020-as évre vonatkoznak. Elmondta, ugyan a politikailag motivált bűnesetek csak az összes bűncselekmény 1 százalékát teszik ki, de a felfelé emelkedő trendvonal aggasztó. Csak 2020-ban 8,5 százalékkal több ilyen eset történt, mint egy évvel korábban.

Elég felidézni a tavalyi hanaui esetet, aminek során 11, bevándorló hátterű fiatalt öltek meg szélsőjobbos elkövetők.

Kapcsolódó
Tizenegy ember meghalt a németországi Hanau városában történt lövöldözésben
A támadásokban többen megsebesültek. A feltételezett tettest holtan találták az apja lakásában.

Tavaly összesen 23 064 jobboldali szélsőséges hátterű erőszakos cselekményt rögzítettek, a hanaui áldozatok mellett további 13 ember esett ezeknek áldozatául. Seehofer elmondta, hogy változatlanul azt állítja, a szélsőjobb erőszak a legnagyobb fenyegetés a német nemzetbiztonságra jelenleg.

Durvulók és Querdenkerek

Megemlítette azokat az eseteket is, amikor durva verbális agresszió ér embereket, csoportokat. Ezek 65 százaléka jön jobboldalról, és nő az antiszemita támadások száma is. Seehofer szerint a német történelemből következően ez a trend szégyenletes.

A Querdenkerekkel, azaz a németországi járványtagadókkal is komoly gondok vannak, sok az összefonódás a szélsőjobbal, sok erőszakos cselekmény történik tüntetéseiken. Mintegy 3500 bűncselekmény történt ezeken a demonstrációkon, ezek közül 500 volt erőszakos, jó párszor támadtak meg újságírókat.

A szélsőbal sem ártatlan

Seehofer szerint a szélsőbalon is nőtt az erőszakra való hajlam (11 százalékkal több bűncselekmény, és 45 százalékkal több erőszak az előző évhez képest). Ez sokszor az említett Querdenker-tüntetésekkel szembeni ellentüntetéseken tör ki, amikor összecsapnak a felek. Seehofer végül azzal fejezte be mondandóját, hogy ugyan a szélsőjobboldali erőszak a legaggasztóbb, a szélsőbalon és az iszlamista vonalon is rajta tartják a szemüket.

(Kiemelt kép: 2021. február 21-i tüntetés Berlinben a hanaui gyilkosságok után.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik