Prostitúció elősegítésének a megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a II. kerületi rendőrök az 59 éves P. György budapesti, és a 44 éves B. Andrea szekszárdi lakosokkal szemben
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a páros Budapesten, egy II. kerületben bérelt lakást üzemeltetett tavaly április óta bordélyházként. A prostitúcióból származó bevétel egy részéért a gyanúsítottak interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait, melyhez biztosították a lakást és a tevékenység feltételeit.
![Felszámoltak egy budai bordélyházat, miután tetten érték a szexmunkásokat 1](https://s.24.hu/app/uploads/2021/04/lead5_11-660x466.jpg)
A nyomozók pár nappal ezelőtt tartottak kutatást a II. kerületi lakásban, ahol két, ott dolgozó nőt értek tetten. Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak.
A rendőrök aznap fogták el P. Györgyöt egy pesterzsébeti ékszerboltban, társát pedig a szekszárdi lakcímén. A feltételezett elkövetőket prostitúció elősegítésével gyanúsították meg, de nem tettek vallomást. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.