Belföld

Tényleges életfogytiglant kértek másodfokon a vajdasági sorozatgyilkosra

police.hu
police.hu

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség annak a vajdasági sorozatgyilkosnak az ügyében, akit életfogytig tartó fegyházra ítéltetek előre kitervelt, több emberen elkövetett emberölésért, azzal, hogy 40 év múlva bocsátható szabadságra feltételesen. Azaz a fellebbviteli főügyészség azt szeretné elérni, hogy D. Csaba soha életében ne hagyhassa már el a börtönt.

A szerb-magyar állampolgárságú D. Csaba a 2018-as Szilas-pataki emberölést követően került a budapesti nyomozók látókörebe, miután egy kutyát sétáltató nő jelezte, hogy talált egy holttestet a pataknál.

A helyszínen tartott szemlét követően az életvédelmi nyomozók megkezdték az elkövető felkutatását és szakértők bevonásával folytatták a nyomozást, melyek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Csabát. Az Amszterdamban is gyilkoló vajdasági férfit végül egy prágai szállodában fogták el a cseh rendőrök.

Kiderült, hogy D. Csaba 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra a magyar vállalkozónak, akivel a Pólus mögött, a Szilas-patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a vállalkozó a gépjárműbe hajolva ellenőrizni akarta a csomagokat, D. Csaba fejbe lőtte.

A férfi a rendőrségi helyszíni kihallgatáson részletesen beszélt a gyilkosság okáról és arról, hogyan vonszolta a patakhoz az áldozatát. Elmondta, hogy azért végzett vele, mert nagy veszélyt jelentett rá és logisztikus támogatást nyújtott az ellenfeleinek ahhoz, hogy megtalálják. A vajdasági férfi később bevallotta az amszterdami gyilkosságot is. Később azonban változtatott a vallomásán és azt állította, hogy nem akart végezni az áldozatával csak veszélyben érezte magát.

Kapcsolódó
Videón, ahogy a vajdasági sorozatgyilkos, D. Csaba elmondja, miért lőtte fejbe a Pólusnál a vállalkozót
A több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi szerint a Szilas-pataknál megölt férfi segítséget nyújtott az ellenfeleinek ahhoz, hogy megtalálják.

A férfit a szerb hatóságok kérésére gyanúsítottként hallgatták ki egy korábbi belgrádi emberölés miatt is. D. Csaba végül ezt a bűncselekményt is elismerte, tettét pedig azzal indokolta, hogy 2018 szeptemberében a Bajcsy-Zsilinszky úti lakásában merényletet követtek el ellene, és ehhez volt köze belgrádi áldozatának.

A Fővárosi Törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit azzal, hogy legkorábban 40 év múlva bocsátható szabadon feltételesen. A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a férfi hidegvérrel és gátlástalan módon követte el a gyilkosságokat. Amszterdamban fényes nappal, nagy nyilvánosság előtt. De súlyosító körülmény volt az is, hogy a férfi semmi megbánást nem tanúsított, holott már korábban is volt büntetve emberölés miatt.

Az ítélet ellen az ügyész D. Csaba feltételes szabadságból történő kizárásért, míg az elkövető  és védője teljes körű felmentésért, továbbá a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség azért fellebbezett, hogy az életfogytiglanra ítélt D. Csabát zárják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik