Belföld

Senki sem kötött alkut a Töröcskei István elnökölte hitelszövetkezet volt vezetői közül – tárgyalás lesz

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

Kedden a második előkészületi üléssel folytatódott a Zalaegerszegi Törvényszéken a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt Széchenyi István Hitelszövetkezet korábbi vezetőinek a bírósági meghallgatása. Három terhelt a hitelkérelmeket elbíráló cenzúrabizottságának, öt pedig az igazgatóságának volt a tagja.

Az elsőrendű vádlott B. L. a hitelszövetkezet egykori ügyvezető igazgatója, a másodrendű pedig Töröcskei István, a hitelszövetkezet korábbi elnöke. A felszámolás alatt álló pénzintézet volt vezetőit azzal vádolták meg tavaly júliusban, hogy 2012-ben és 2013-ban megszegték a hitelkihelyezésekkel kapcsolatos vagyonkezelői kötelezettségüket, és több mint félmilliárdos vagyoni hátrányt okoztak.

A vádirat részletesen felsorolja  azokat a cégeket, amelyek úgy kaptak hitelt a cenzúrabizottság javaslatára, hogy nem voltak hitelképesek. Esetenként évek óta veszteségesek voltak, a fedezetül felajánlott ingatlanuk kisebb értékű volt, a társaságok többségét pedig néhány éven belül fel is számolták.

Kapcsolódó
Két és fél év letöltendőt kértek Töröcskei Istvánra, akit most engedtek ki a börtönből
Bűnügyi felügyeletbe helyezték a Széchenyi Bank egykori vezetőjét és feleségét, egy másik ügyben viszont már közeleg a tárgyalás, a Zala megyei ügyészség pedig két és fél évre leültetné a jobboldali üzletembert.

A kölcsönhöz jutó cégek között volt az a kft. is, amely éppen a hitelszövetkezet hitelfedezeteinek helyszíni vizsgálatát végezte. Ennek a cégnek Töröcskei István és maga a hitelszövetkezet is tulajdonosa volt.

A társaságnak 98 millió forintos hitelt adott a szövetkezet, úgy, hogy a cég évek óta veszteséges volt, a fedezetként szereplő ingatlanon pedig már 300 millió forintos jelzálog is szerepelt. A kft.-t hat évvel ezelőtt felszámolták.  A vádlottak által összesen okozott több mint 550 millió forintos kárból alig 95 millió forint térült meg.

Az ügyész 2 év 6 hónap letöltendő börtönt kért Töröcskeire és még egy társára, míg a többi vádlott esetében 1 év 6 hónap és 2 év közötti próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott arra az esetre, ha beismerik a bűnösségüket és nem kérnek tárgyalást. Nos ahogy az első előkészületi ülésen Töröcskei és négy társa, úgy a mai második előkészületi ülésen meghallgatott igazgatósági tanácsnak a tagjai sem ismerték be a bűnösségüket, és nem kötöttek alkut az ügyészséggel.

Mind a hárman azt mondták, hogy nem voltak vezető állásban és nem kívánnak vallomást tenni. Miután az előkészítő ülések nem vezettek eredményre, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet. Erre várhatóan június végén, vagy július elején fog sor kerülni majd.

Kapcsolódó
Évekig félrenéztek, most mégis elindult a megtorlás Töröcskei István ellen
Simicska Lajos embereként jegyezték, mindvégig veszteséges bankja mellett rábízták az Államadósság Kezelő Központ vezetését is. Most bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és hatmilliárdos károkozással gyanúsítják, noha még mindig az igazgatóság elnöke egy állami cégben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik