Belföld

Újfehértói vonatbaleset: több tízmilliós a kár, péntekig dolgoznak a vágányokon

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI
Szanaszét szabdalta a vágányokat a kisiklott több vasúti kocsi, miután traktorral ütközött két szerelvény is előző nap. Egy mozdony annyira az árokba borult, hogy ki kell termelni a földet körötte, hogy elmozdíthassák.

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra az Újfehértónál kedden történt balesetben, az egyik vágány helyreállításával péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei – közölte Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője a helyszínen szerdán az MTI-vel. Elmondta, a vasúti pálya, a felsővezeték és annak tartóoszlopai, az útátjáró és az érintett vasúti járművek komolyan megrongálódtak, a kár az első becslések szerint több tízmillió forint lehet.

Kapcsolódó
Kisiklott egy vonat Újfehértónál, miután traktorral ütközött
A traktor vezetője meghalt, de nem történt tömeges baleset.

Biber Anett elmondta, a vizsgálatok szerint az érintett kétvágányú pályaszakaszon 120 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de a balesetben érintett szerelvények egyike sem haladt ennyivel, a mozdonyvezetők és a vasutasok az utasításoknak megfelelően jártak el. Az útátjárót biztosító fénysorompó a baleset idején jól működött, tehát tilos jelzést mutatott a közút felé.

A kisiklott szerelvény első kocsiját szerda délben daruval már beemelték a vasúti pályára, majd a nap folyamán az oldalára dőlt, a másik vágányt teljesen elzáró második kocsit is visszaemelik a sínekre, a cél az, hogy szerda éjszakáig végezzenek ezzel a munkafázissal.

A szóvivő megjegyezte, a szerelvény mozdonya a traktorral történő ütközés után 16 méterre sodródott el a vágánytól és a vasúti töltés alján állt meg. Azt még nem tudják, hogyan emelik be a sínekre. Annyi biztos, hogy a földet ki kell termelni körülötte, akkor lehet megtervezni a visszaemelést, így akár egy-két hétig is tarthat a mozdony műszaki mentése.

Újjáépítés és vonatpótlás

Biber Anett közölte, a tervek szerint a jobb vágányt péntekre szeretnék helyreállítani és péntek reggelre visszaadni a forgalomnak. A másik vágány helyreállítása a jövő hét végéig is eltarthat, mindkét vágányon ki kell cseréni a síneket és a betonaljakat, a leszakadt felsővezetéket, valamint elvégezni a vágányszabályozást.

A záhonyi vasútvonalon szerdán bevezetett ideiglenes közlekedési rendről szólva a szóvivő elmondta, a Debrecen és Nyíregyháza között InterCityvel utazóknak vonatpótló autóbuszra kell átszállni, ezért 30-60 perccel megnő a menetidő. A Mávinform szerint Debrecen és Hajdúhadház, illetve Nyíregyháza és Újfehértó között egy-egy személyvonat ingázik, Hajdúhadház és Újfehértó között pedig pótlóbuszok közlekednek. A Debrecen-Nyíregyháza szakaszon a normál menetrendben megszokotthoz képest ritkábban indulnak majd a vonatok.

Egy tragikus baleset

Egy ember meghalt, hatan megsérültek, amikor egy traktor kedd délután a tilos jelzés ellenére behajtott az egyik fénysorompóval biztosított vasúti átjáróba és összeütközött két arra haladó vonattal Újfehértó közelében. A mezőgazdasági vontató előbb a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal ütközött, majd a roncsot a másik vágányon a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is elgázolta.

A balesetben a traktor sofőrje vesztette életét. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott. Az egyik vonat kisiklott, az e szerelvényen utazó öt utas és a mozdonyvezető könnyebben megsérült. A sérültek kedd este elhagyhatták a kórházat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik