Belföld

Bezárta a boltba a rablót egy fóti eladó, az pedig kínjában rágyújtott és elkezdett vodkázni

Szalonnázó késsel akartak kirabolni egy élelmiszerboltot Fóton. A talpraesett eladó azonban nem teljesítette a többször is elhangzó követelést, és egy óvatlan pillanatban átugrott a pulton, majd az utcára futva kulcsra zárta az ajtót.

A Pest Megyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a bent rekedt nő kihasználta hirtelen jött egyedüllétét, semmitől és senkitől nem zavartatva a kasszához lépett. Kimarkolta a bankókat, valamint – érthetetlen módon – a bankkártyás vásárlást igazoló papírokat a zsebébe gyömöszölte, majd megindult kifelé.

Szalonnázó késével próbálta az üzlet bejárati ajtaján lévő zárat kifeszíteni, egy idő után azonban letett lehetetlen küldetéséről és leült egy kosártartóra. Rágyújtott, közben pedig megivott egy deci vodkát. Csendes időtöltését az ajtót nyitó rendőrök zavarták meg, a történet egy sokkal ingerszegényebb előállító helyiségben ért véget.

A 38 éves nő beismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint magánéleti problémái miatt, végső elkeseredésében tért be az üzletbe, eredetileg egy kis teáért, ám tervei aztán másként alakultak. Elmondása szerint megbánta a tettét.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett nővel szemben, egyben kezdeményezték a letartóztatását.

Frissítünk!

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint gyanúsítottal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott ki. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a nő letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik