Élet-Stílus

Bódi Sylvi: Nem lettem egy hülye, beképzelt nő, habár számos alkalommal elindultam ebbe az irányba

YouTube / Sylvi's World
YouTube / Sylvi's World
Úgy érzi, megmaradt ugyanannak a debreceni lánynak, aki egykor volt.

Bódi Sylvi a Story magazinban reflektált eddigi életére, hogy a negyvenet betöltve hogyan érzi magát és hogyan tekint vissza korábbi dolgaira. Elmesélte, hogy örül neki, hogy nem szállt el az évek alatt, pedig a húszas évei egészen másról szóltak és más értékrendek alapján élte életét, mint most.

Bármilyen kép alakult is ki rólam az elmúlt huszonöt évben, én tudom, hogy nem szálltam el, nem lettem egy hülye, beképzelt nő, habár számos alkalommal elindultam ebbe az irányba. Tizenöt évesen kezdtem el modellkedni, hamar jött a siker, és a húszas éveimben a partik, a csillogás, a média világa mindennél többet jelentett. Költöttem a pénzt, nem érdekelt a holnap, elég felszínes életet éltem. Ma már tudom, ez nem tett boldoggá, pedig akkor azt hittem

– mondja, majd feleleveníti, hogy huszonnyolc évesen szembenézett egy gyógyíthatatlan betegséggel.

Szembenéztem a halállal, amikor egy vizsgálat után az orvos azt mondta, fél évem, maximum 9 hónapom van hátra. Amikor nyáron közlik az emberrel, hogy gyógyíthatatlannak tartott betegsége van, és nem biztos, hogy megéri a karácsonyt, az megállít, elgondolkodtat. Hatalmas tasli volt ez az élettől

– azt is hozzáteszi, az anyukájával elutaztak a Börzsönybe, ahol magára koncentrálva sikerült kigyógyulnia a betegségből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik