Belföld

Levélben tiltakoznak egy budapesti gimnázium tanárai az iskolák és óvodák nyitása ellen

A kormány döntése értelmében az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban már április 19-én, a középiskolák 9-12. évfolyamain viszont csak május 10-én indul újra a jelenléti oktatás. Vagyis a gimnáziumokat nem érinti a jövő heti nyitás, a Kőbányai Szent László Gimnázium 74 tanára és dolgozója mégis levélben tiltakozik a kormány döntése ellen.

Kapcsolódó
Egy online felmérés szerint a szülők háromnegyede nem tartja biztonságosnak az iskolák újranyitását
Abban megosztottabbak, hogy visszaengednék-e a gyereküket az iskolába.

Mint írják, egyetértenek azokkal az óvodai, bölcsődei és általános iskolai dolgozókkal, akik aggályukat fejezték ki a nyitással kapcsolatban, és osztják az egészségügyi dolgozók és szakemberek azon véleményét, hogy az intézményeket csak akkor lenne szabad kinyitni, ha a járványügyi adatok már kedvezőbbek lesznek.

Véleményünk szerint jelen helyzetben ezen intézmények nyitása nemcsak az ott dolgozók és a gyerekek egészségügyi állapotát veszélyezteti, hanem minden Magyaroroszágon élő embertársunkét is

– zárja levelét a Kőbányai Szent László Gimnázium 74 dolgozója.

❗⛔ A Kőbányai Szent László Gimnázium számos tanára és dolgozója tiltakozik a nyitás ellen! Tiltakozzon minél több…

Közzétette: PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – 2021. április 13., kedd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik