Belföld

Áder a nőket zaklató, kirúgott dékán kitüntetését sem kéri vissza

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Nem kéri, és nem veszi vissza Áder János köztársasági elnök Bálint Péter, a Debreceni Egyetem kirúgott dékánjának állami kitüntetését – közölte az államfő hivatala a 24.hu-val. Indoklásként azt írják, hogy a

hatályos szabályozás alapján állami kitüntetés visszavonására nincs mód.

Bálint Pétert tavaly mentették fel dékáni posztjáról a Debreceni Egyetemen. Erre egy etikai vizsgálat után került sor, ahol Bálintot elítélték zaklatási ügyben, miután egy női oktatót panaszt emelt ellene. Ezek után a 24.hu olyan más oktatót és diákot is megszólaltatott, akiket Bálint verbálisan és fizikailag is inzultált, többük arról számolt be, hogy fizikai erejükre, volt szükség, hogy Bálintot megállítsák. A korábbi dékán a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét 2019-ben épp Áder Jánostól vette át a “Várkert Bazárban rendezett ünnepségen a magyar irodalomtudomány és a folklórhagyományok kutatása, valamint a roma közösség felzárkóztatási lehetőségeinek vizsgálatával kapcsolatos munkája elismeréseként.”

Kapcsolódó
„Tudták, mit csinál a nőkkel, de félrenéztek. Nekem ütnöm kellett, hogy elengedjen”
Januárban még csak annyit tudtunk, hogy folyt egy etikai vizsgálat Bálint Péterrel, a Debreceni Egyetem korábbi, államilag kitüntetett dékánjával szemben, és az elmarasztalta az írót. Cikkünk után azonban többen jelentkeztek, és megrázó történeteket meséltek.

Az államfő által kitüntetett Bálintról egyik tanítványa ezt az emléket őrzi:

Magyar-történelem szakos kistanárként került abba a gimnáziumba, ahová jártam. 17-18 éves voltam, ő pedig jól tanított, és jól tudott a műveltségével és franciatudásával büszkélkedni. Egyszer felhívott magához valami irodalmi ügyben. Ez kitüntetés volt, hogy ő meghív magához, az irodalmár! Fel is mentem, az ember abban a korban nem elég elővigyázatos. Én sajnos biztos nem voltam az, ma 55 évesen, jogászként így látom, ráadásul az még a szocializmus volt, a #metoo sehol nem volt még, nagyon másképp álltak az ilyen ügyekhez akkor. Amikor azt a feladatot vagy nem tudom mit, megbeszéltük, egyből rátért, hogy mit szeretne. Erőszakoskodott velem, és azt akarta, igen, azt. Ordítottam vele, hogy hagyja abba, ütöttem is. Így tudtam végül eljönni, mert szerencsére meg tudtam védeni magam. Mégis harminc éven át folytathatta az ámokfutását. Mennyi, de mennyi álszent ember kellett ehhez…! Ez az ember veszélyes, és senki nem állította le. Ami történt, azt mára feldolgoztam, a lányomnak is elmeséltem, hogy tanuljon belőle, mégis, most ahogy beszélek róla, felzaklat, pedig több mint harminc éve volt már.

Áder János hivatala nem fűzött kommentárt a történtekhez, csak arról tájékoztattak, hogy az államfő nem veheti vissza a kitüntetést.

Tegnap Áder egy másik botrányba keveredett egyetemi tanár, Gulyás László ügyében határozottabban szólalt meg, igaz, a kitüntetés visszavonását ott is elhárította törvényi keretekre hivatkozva.

A professzorról egy héttel ezelőtt írta meg a Szeged.hu, hogy több tanítványa is bepanaszolta rasszista, homofób és szexista megjegyzései miatt. Gulyás többek között azt mondta, hogy ő Kamala Harrist, az USA alelnökét „csak egy fekete ribancnak” szólítja, illetve, hogy utálja a cigányokat. Gulyásnak március 15-én a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a „magyarság történetével kapcsolatos kimagasló színvonalú kutatásai, jelentős oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi” elismeréseként.

Ezért a Népszava megkérdezte Ádertől, hogy utólag méltónak tartja-e a kitüntetésre Gulyást, ha pedig nem készül-e lépéseket tenni az ügyben. Az államfő hivatala arról tájékoztatta a Népszavát, hogy az alaptörvény vonatkozó pontja, továbbá a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011-es törvény alapján a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza az állami kitüntetéseket. A hatályos szabályozás alapján állami kitüntetés visszavonására nincs mód, ezért az „államfőnek tehát jogi kötelezettségből származó tennivalója nincs”. A válaszban ugyanakkor az is szerepelt, hogy, ha valóban az hangzott el az egyetemi katedrán, ami a tudósításokban olvasható, az Áder János köztársasági elnök szerint minősíthetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik