Kultúra

81 éves Julie Christie, minden idők egyik legsikeresebb brit színésznője

Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Julie Christie, a hatvanas-hetvenes évek egyik legsikeresebb, legelismertebb brit színésznője 81 éves lett, tavaly pedig lemaradtunk a kerek évfordulóról, ráadásul különböző születési dátumok is keringenek róla, mi most emlékezünk meg róla. Bár Bond-lánynak is kinézték, a sikert 1963-ban A hazudós Billy főszerepe hozta meg számára, két évvel később pedig a Darling című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, de ugyanabban az évben a Doktor Zsivágó (melyben Lara szerepét játszotta) még nagyobb sikernek bizonyult. Christie Amerikában további filmsikerekben játszott (McCabe és Mrs. Miller, Sampon), és olyan filmklasszikusokban is látható, mint a Ne nézz vissza, a 451 Fahrenheit és A közvetítő. Később egyre többet kampányolt a nukleáris fegyverek és az állatkísérletek ellen, illetve környezetvédelmi ügyekért is, miközben a filmezéssel sem állt le, és még további Oscar-jelöléseket is kapott (Afterglow, 1997, illetve Egyre távolabb, 2006), illetve olyan filmsikerekben is játszott, mint a Trója, a Harry Potter és az azkabani fogoly, és az Én, Pán Péter. Utoljára a Könyvesbolt c. film narrátoraként hallhatta hangját a közönség.
Galéria
Michael Ward / Getty Images
Julie Christie, 1962-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik