Pályán kívül

Chisora őrizetben, Haye-t keresik

A Vitalij Klicsko-Chisora bokszmeccs utáni verekedés főszereplőit őrizetbe vették, fontolgatják a kitiltásukat is.

A szombat éjjel, a Vitalij Klicsko pontozásos győzelme utáni sajtótájékoztatón a vesztes fél, a meccs előtti mérlegelésen ellenfelét felpofozó brit Dereck Chisora közönséges verekedésbe bonyolódott honfitársával, David Haye-jel.


Kemény kocsmai bunyó lett a sajtótájékoztatóból:

A bunyó során életveszélyes fenyegetés is elhangzott, Chisora trénere könnyebb sérülést szenvedett. A Chisora-csapat bunyóban érintett tagjait a német rendőrség őrizetbe vette és kihallgatásra vitte a főhadiszállásra. A nyomozók csaknem hét órán át faggatták Chisorát, majd szabadlábra helyezték.

“Változatlanul testi sértéssel gyanúsítjuk, de egyelőre hazamehet Angliába” – jelentette ki a rendőrség szóvivője.

Ugyanez a szándékuk David Haye-jel is, akit azonban egyelőre még nem sikerült előkeríteni, sajtóhírek szerint már hajnalban elhagyhatta a várost.

Az ökölvívó társadalom felháborodott a két öklöző viselkedésén, a német szövetség fontolgatja, hogy Haye és Chisora soha többé ne bokszolhasson Németországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik