Szórakozás

Egy Facebook-csoportból tudtam meg, hogy nem rizs van a mekis burgerben és rosszul hordtam a hullámcsatjaimat

AFP és Getty Images
AFP és Getty Images
Nem, ez nem lehet. A Végig hazugságban éltünk névre hallgató, nyilvános Facebook-csoportban minden nap szembesülhetünk olyan tényekkel, egyszerű de nagyszerű praktikákkal, melyek létezésére nem is gondoltunk volna azelőtt (vagy éppen igen, csak rosszul tudtuk). A csoporttagok leírják, milyen felismeréseik voltak felnőttként sokszor gyerekkorból berögzült tévhitek miatt, vagy megosztják, mit tanultak aznap, hátha mások is hasznosítani tudják azokat az életben.

Facebookon szinte bármilyen témában találunk aktív csoportokat – legyen szó háziállat-tartásról, idegesítő szomszédokról, gyerekkorunk játékairól vagy éppen olyan tényekről és praktikákról, amiket vagy egész életünkben rosszul ismertünk, vagy fogalmunk sem volt róluk. Az ilyen tévhitekre szakosodott a Nem, ez nem lehet. Végig hazugságban éltünk, aminek neve első hallásra elég drámaian hangzik, de a nagy felismerések mellett azért bőven jut hely a szórakoztatós és vicces tartalmaknak is.

Sajtburger

Több mint ötezer kedvelést ért el az a poszt, amely nem szól semmi másról, mint egy darab sajtburgerről. A McDonald’s egyik alapvető termékével kapcsolatosan egy csoporttag nagy felfedezést tett: a sajtburger, ha alaposan megnézzük, tartalmaz pár apró, fehér kis valamit, amiről a felhasználó (és a hozzászólások alapján több száz csoporttag) egészen addig azt hitte, rizsszemek. Minden megváltozott számára, mikor megtudta, hogy azok valójában nem rizsszemek, hanem felkockázott hagymadarabok, hiszen egyébként miért is lenne rizs egy hamburgerben? Mindenesetre nem teljesen alaptalan volt a rizses gondolat, hiszen valóban úgy néz ki a felső zsemlére szórt hagyma, mintha rizs lenne. A hozzászólók között volt, aki eddig abban a hitben élt, hogy káposztával töltötték meg a sajtburgert.

Joe Raedle / Getty Images

TV-paprika

A következő felismerés szintén sokak számára új információ volt a csoportban, valószínűleg azért, mert a legtöbbüknek nem igazán jut eszünkbe azon elmélkedni, hogy a „TV” kategóriájú paprika mégis miért TV. Mert olyan szép, hogy a tévében is lehetne mutogatni? Vagy esetleg azért, mert olyan alapvető zöldség, mint amilyen alapvető kellék egy háztartásban a tévé is? Sajnos egyik sem jó válasz, egészen más a besorolás jelentése. A Facebook-csoport egyik tagja posztolta a megoldást: töltenivaló paprika. Igen, a TV előtag most már sokak számára egészen új értelmet nyert, elveszítve a régi, vicces, de teljesen érthetetlen kapcsolódását a tévékészülékkel. Mindenesetre már tudjuk, hogy ha töltött paprikát szeretnénk készíteni, érdemes TV-paprikát vásárolnunk erre a célra. A posztot több mint ezren kedvelték és a kétszáz hozzászóló közül rengetegen lepődtek meg a tényen – volt, aki azt gondolta, a főzőcsatornáról kapta a nevét ez a paprikafajta.

Till Attila

Azok számára, akik a kétezres évek elején, gyerekként a kereskedelmi csatornákat nézve nőttek fel, talán ismerős lehet a rácsodálkozás, amit az egyik csoporttag osztott meg. Elárulta, hogy húszéves volt, mire rájött, hogy a műsorvezető Till Attila neve valójában leírva így néz ki, nem pedig Tilla Tilla. A részben megegyező vezeték és keresztnév könnyen összezavarhat egy fiatalt, aki sokszor csak hallja a nevet, és nem látja azt írott formában. Az ezer kedvelést elérő poszt kommentelői közül jó néhányak fejében szintén zavart okozott a név, páran akkor döbbentek rá, hogy valóban nem Tilla Tillának nevezik, de olyan is volt, aki félrehallotta, és Trilla Trillát értett helyette. A rengeteg meglepődött kommentelő miatt biztos, hogy már megérte felidézni ezt az emléket Till Attila nevéről.

Tv2

Kagyló

Aki valaha gyűjtött kagylókat, az bizonyára ismeri a mondást, hogy a kagylót a fülünkhöz emelve halljuk a tenger zúgását. Ha otthon egy kis kikapcsolódásra vágyunk, vagy csak felidéznénk a nyaralás emlékét, a kagyló zúgása kifejezetten kellemes hang ilyenkor. A csoportban valaki arról számolt be, hogy megtudta, valójában nem erről van szó, hanem „a kagyló héja felerősíti a saját véráramlásunk hangját, amit úgy érzékelünk, mintha a tenger zúgna”. Az ugyan igaz, hogy a kagylóban nem a tenger zúgását halljuk, az viszont már nem állja meg a helyét, hogy a saját véráramlásunk hangját halljuk, ugyanis egy tudományos magyarázat szerint a kagyló kemény anyaga miatt igazából egy rezonátor, az üregei pedig képesek felerősíteni a környezetében lévő hangokat és zajokat. Azért ennek tudatában így már egészen más szemmel tekintünk a kagylóra, mint szimpla tenger és nyaralást idéző eszköz.

Sárgaborsó

Az egyik bejegyzés arról szól, hogy a posztoló harmincéves koráig azt gondolta, hogy a sárgaborsó egy növény termése, ami teljesen érthető gondolat, hiszen miért is feltételezett volna bármi mást? Kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van, hiszen a sárgaborsó történetesen a zöldborsó hántolt, szárított és felezett magjából készülő növényi ételkészítmény. Ezt már olvasni is megdöbbentő, nemhogy belegondolni, hogy a huszonöt évem alatt sosem tudtam az egyik kedvenc főzelékemről, hogy az valójában nem egy önálló termés, hanem a zöldborsóból nyerik ki. Nemcsak a posztolót és engem, de sok más kommentelőt is meglepetésként ért a tény, valaki azt írta, azt hitte, a sárgaborsó olyan, mint a lencse, de most már abban is elbizonytalanodott, egyáltalán mi az a lencse. Néhányan viszont azon lepődtek meg, hogy ez sokak számára új információ, ami szintén teljesen jogos, de pont az ilyen felismerésekről szól a cikkünk is.

Getty Images

Songoku

Talán van, akinek a világát alapjaiban megrengeti a hír, hogy miről (nem) kapta a nevét a Songoku fantázianevű pizza. Sajnálattal kell közölnünk, hogy nem a Dragon Ball Z anime egyik karakteréről nevezték el – valójában a kettőnek semmi köze nincsen egymáshoz. A Songoku lényege a sonka, gomba, kukorica hármas, mivel ezek kerülnek a pizzára. Az egyik posztoló például több mint tíz év után szembesült az igazsággal.

PEZ cukorka

A népszerű, PEZ névre hallgató, gyerekeknek szánt cukorkából legalább egy szinte minden háztartásban megtalálható volt a 2000-es évek elején. A legtöbben nem gondolkodtunk azon, hogy ki és miért találta ki az egyedi adagolóval gyártott cukorkát, de az egyik bejegyzés erre is rávilágított. Kiderült, hogy a PEZ eredetileg a leszokó dohányosoknak készült 1927-ben, és a pfefferminz, azaz borsmenta szóból kapta a nevét. Az első adagolókat még öngyújtó formájában árulták felnőtteknek, és csak később jöttek rá, hogy a gyerekek számára is jó termék lehet a cukorka. Mivel gyerekoromban legalább egy tucat PEZ-adagolóm volt különböző játékfigurákkal, teljesen másképpen nézek ma már a játékra, mint ezelőtt.

Getty Images

Most pedig jöjjenek azok a felismerések, apró praktikák, melyekről korábban egyáltalán nem hallottunk és a világmegváltás élményét hozzák el.

Hullámcsat

Van egy feltevés, ami elég nagy port kavart a hozzászólók között. A bejegyzésben valaki kifejtette, hogy a hullámcsatot igazából a hullámos részével befelé kell a hajba illeszteni, mert úgy stabilabb lesz és jobban tartja az eltűzött tincset. Mint hullámcsatot szinte minden nap viselő ember, természetesen azonnal elkezdtem a kommentek között kutatni, az igazságot keresve, és közben felbukkantak olyan okfejtések is, melyek szerint nem véletlen, hogy a díszeket vagy csillámokat a csatt hullámos részére teszik, hiszen annak kell kívül lennie. Néhány fodrász is hozzászólt a bejegyzéshez: ők elmondták, az egyenes részével a fejbőr felé csatolva használják az eszközt, és nem is hallottak róla, hogy esetleg fordítva kellene csinálni.

Nem hagytam annyiban, úgy döntöttem, hogy azonnal kipróbálom, mindkét irányban, hogy leteszteljem, hogy tartja jobban az egyébként nagyon dús hajam. Néhány percnyi ugrálás és fejrázás után kiderült, hogy tényleg nem hülyeség az a technika, hogy a hullámos résszel befelé csatoljuk el a kívánt tincset, mert tényleg sokkal szorosabban tartotta a hajam, mint a másik csat, amiben kifelé álltak a hullámok. Na és ekkor jött el számomra is az „eddig hazugságban éltem” pillanat, ugyanis ha ezt korábban tudom, minimum a feleannyi csat elég lett volna az összes eddigi frizurához, amit elkészítettem magamnak. A színes, csillámos vagy díszes csatokat viszont nyilvánvalóan továbbra is úgy használjuk, ahogy eddig, hiszen azoknál pont az lenne a lényeg, hogy látszódjon a minta.

Sajtreszelő

Az egyik poszt egy olyan egyértelmű, közben mégis teljesen új információt osztott meg a csoporttal, aminek azonnal utána jártam, mert nem akartam elhinni, hogy igaz, és én eddig nem tudtam róla. Léteznek olyan lapos, kézi sajtreszelők, melyeknek a vége picit élesebb, méghozzá azért, hogy vágni tudjunk vele akár sajtot, akár bármilyen ételt, ami a kezünk ügyébe kerül reszelés közben és éppen nem találjuk magunk mellett a kést. Ez a funkció új dimenziókat nyitott meg hozzám hasonlóan sok hozzászóló előtt is. Egy kommentelő kiemelte, hogy a csoportban pár posztnak köszönhetően többet tanult az életről, mint eddig bármikor.

Fém üditősdoboz

A félliteresnél kisebb üdítőket sok esetben fémdobozban gyártják, amelyet egy kis fülecskének lepattintásával lehet kinyitni. Talán nem annyira sokak számára lesz újdonság, de annak a fülecskének van egy külön funkciója azon felül, hogy az ujjunkkal kitámasztva kinyissuk az üveget. A keskenyebb kivágású fülekbe tökéletesen passzol a szívószál, ami a keskeny rés segítségének köszönhetően nem úszkál jobbra-balra, az üveg szájában, hanem egy helyben marad. Igaz, pár kommentelő szerint így is megesik, hogy felemelkedik a szívószál, ennek ellenére kifejezetten praktikus lehet annak, akinek feltétlenül szüksége van rá az ital elfogyasztásához.

Getty Images

MacBook-töltő

Ez az információ igazán azoknak lesz érdekes, akik MacBookot használnak. Az egyik posztoló rávilágított arra, hogy a Macbook töltőjét eddig nem használtuk megfelelően, ugyanis az adapterben kialakítottak két kis fülecskét, melyeket fel lehet pattintani. Aki nem tudta, hogy milyen célt szolgálnak, most kapaszkodjon meg: felpattintott állapotban ezekre fel lehet tekerni a zsinórt, ami azért praktikus, mert a fülecskék megakadályozzák, hogy összegabalyodjon és esetleg megtörjön a kábel. Ma is tanult valamit az a laptoptulajdonos, akinek eddig fel sem tűnt ez a kialakítás.

Filter

Egy újabb trükk, ami nem mindenkit érint, csupán a dohányosokat, akik saját maguk sodorják a cigarettájukat. A dohány egyik kelléke, a filter csomagolása első ránézésre nem tűnik túl praktikusnak, hiszen ha nem zár elég jól a csomag vagy csak rosszul zárjuk le, akkor könnyen kipotyognak a filterek, és bosszantó lehet például a táskánkból egyesével kiszedegetni és letisztogatni őket. Az egyik bejegyzésben erre találtak megoldást, merthogy a csomagoláson van egy apró, perforált kerek rész, amelyet ha eltávolítunk, pont kifér rajta egy filter. Így a csomagolást sem kell megbontani, ahogy azzal sem kell soha többé foglalkoznunk, hogy szétszóródnak a filterek. A tippre reagáló kommentelők megosztottak különböző történeteket arról, hogyan tépték fel a zacskót változatos helyeken, ahol persze a csomag teljes tartalma a földön kötött ki.

Csaptelep

Az egyik legnagyobb meglepetés, amit én is kikerekedett szemekkel olvastam és rohantam, hogy azonnal kipróbáljam, egy csaptelepről szóló bejegyzés volt. A poszt írója arra hívta fel a csoporttagok figyelmét, hogy a kádon lévő csaptelepen lévő elemet, amellyel váltani tudunk a zuhanyrózsa és csap funkciók között, elforgathatjuk és akkor automatikusan a zuhanyzás funkcióra állítja magát, nem kell többet felhúzni a gombot, ha csak nem szeretnénk kádban fürdeni. Ez nyilván azok számára érdekes inkább, akiknél hasonló típusú csap van beszerelve, ennek ellenére olyan újdonságként hatott az információ, mintha a világ egyik legnagyobb felfedezésétől olvastunk volna. Mivel nálam is ilyen csap van, elmondhatom, hogy teszteltem, kipróbáltam, és működik a praktika. A sikeres művelet után percekig csak ámultam és bámultam, hogy eddig ezt a funkciót nem ismertem.

Porszívó

Akinek hagyományos, nem vezeték nélküli porszívója van otthon, biztosan okozott néha nehézséget az eszköz tárolása. Nemcsak azért, mert kifejezetten sok helyet foglal, hanem mert nehéz megtámasztani a csövet, sokszor több perces  szenvedés után sikerül csak rendesen visszarakni a helyére, annyira macerás a procedúra. Persze, egyáltalán nem lenne ilyen nehéz dolga annak, aki ismerte, hogy van egy teljesen magától értetődő, egyszerű és nagyszerű trükk erre a problémára.

Valószínűleg minden porszívó fenekén vagy elején található egy kis pöcök, amit mindig is láttunk, csak nem foglalkoztunk vele, és nem próbáltunk utána járni, hogy mégis miért lehet ott. A csoportnak hála ez is kiderült: azért van ott az a kis műanyag rész kialakítva, hogy odatámasszam a porszívó csövet, így nem fog eldőlni és nem kell percekig Jengát játszanunk vele, hogy hogyan tudjuk úgy megállítani egy helyben, hogy sehogyse dőljön el. Ha sokak számára ugyan evidens a praktika, néhányaknak új információként szolgált, és megköszönték, hogy megszabadultak néhány perc idegeskedéstől minden alkalommal, amikor porszívóztak.

Fazék fedője

Amikor a főzés során arra kerül a sor, hogy fedő alatt főzzünk puhára egy-egy alapanyagot, idegesítő minden alkalommal fejjel lefelé fordítani a fedőt, hogy ne csapódjon le a víz a bútorlapra, és a művelet közben ne is égessük meg magunkat. Egy videó bemutatja, hogyan tudjuk egyetlen mozdulattal mindezt megoldani probléma nélkül. A lényeg, hogy a fedőt megfordítva támasszuk neki a lábas fülének, ami biztonságosan megtartja anélkül, hogy leesne vagy magával rántaná a lábast is. Ide kattintva mutatjuk is, miről van szó. Elsőre a szemem nem igazán akarta elhinni, hogy tényleg létezik valami ennyire egyszerű és praktikus megoldás, de tényleg sikerült, ráadásul a kedvenc lábasommal.  Azért mint minden forró dologgal, érdemes ezzel is óvatosan próbálkozni, nehogy egy ügyetlen mozdulattal magunkra rántsuk a forró ételt.

Getty Images

Háromszög alakú bikini

Amennyire egyszerű, sokszor annyira sok macerát is tud okozni a háromszög alakú, megkötős bikini felső része. A melltartó ugyan két mozdulattal felvehető, de elég könnyen ki is oldódik, sokszor a legváratlanabb helyzetekben, akár egy csúszdázás, nagy hullám vagy valamilyen vízi játék alkalmával. Az is kellemetlen ebben a típusú melltartóban, hogy amellett, hogy bármikor leeshet, folyamatosan elcsúszkálhat a helyéről, és állandó igazgatásra szorul. A csoportban egy felhasználó megosztott egy videót, amely megszünteti a problémát, és a praktikusság mellé most még az esztétika is párosul, ami egyébként nem túl gyakori eset. A videón pont fordítva, a nyakunkon tekerjük át az alsó zsinórt, a nyakhoz tartozó részt pedig átkötjük a hátunkon és a mellünk alatt, így egy sokkal feszesebb, jobb tartású melltartó jön létre. Mint mindegyik másik trükköt, ezt is kipróbáltam, és tényleg sokkal magabiztosabban és komfortosabban érzem benne magam, mint a hagyományos változatban.

Fa-tusfürdő

Ugyan nem mindegyiknél működik az a praktika, amit az egyik csoporttag osztott meg, de ha véletlenül pont Fa-tusfürdőt használunk éppen, érdemes kipróbálni a következőt: határozott mozdulattal pattintsuk le a kupak tetején található kupolaszerű műanyagdarabot a tubusról és fordítsuk fejjel lefelé a tusfürdőt. Erre azért van sokszor nagy szükség, mert így sokkal könnyebben ki tudjuk sajtolni belőle a maradék utolsó cseppeket is még azelőtt, hogy újat vásárolunk. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy ezt miért egy Facebook-csoportból kell megtudnunk, és miért nem ismertük eddig a trükköt. A másik kérdés, ami felmerülhet ezzel kapcsolatban, hogy mégis mi szükség van egy plusz műanyag elemre, ha anélkül sokkal praktikusabb és jobb a termék? Ettől eltekintve annak, aki szeret építőelemekkel játszani, biztosan nagyon jó szórakozás lesz fürdés közben lepattintani, majd a helyére tenni a darabot.

Nutella

Utoljára pedig egy olyan posztot mutatunk be, melyről kiderült, hogy nincsen valóságalapja, legalábbis hazánkban biztosan. Ez pedig a Nutella kupakja, amelyről elterjedt, hogy az egykilós változatban gyártás során elrejtettek egy apró kést, hogy ha éppen nincs kéznél egy hagyományos kés, akkor is nyugodtan el tudjuk kenni a kenyéren, kekszen vagy gyakorlatilag bármilyen felületen, amin szeretnénk megenni. A kommentekből kiderült: Magyarországon sajnos semmit sem rejt a kupak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik