Belföld

Tízmilliót csalt ki unokázással egy budapesti nő

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 26 éves budapesti nővel szemben, aki unokázós módszerrel csalt ki milliókat idős asszonyoktól. Tavaly augusztus 27-én egy magát rendőrnek kiadó férfi hívta fel az egyik idős asszonyt azzal, hogy a fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon.

Az álrendőr elmondása szerint egy nő megsérült a balesetben, és kórházba került, a fiút pedig a rendőrségen fogva tartják, de óvadék ellenében kiengedik Az asszony a fia kiváltása érdekében összeszedte pénzét és aranyékszereit, amit telefonon kapott utasítás alapján a megadott címre vitt taxival. Ott a pénzzel és ékszerrel teli borítékot egy nőnek átadta, akit a hívó elmondása alapján titkárnőnek hitt.

A fiatal nő 800 ezer forintot és több mint 100 ezer forint értékű ékszert vett át a borítékban. A fővárosi rendőrök beazonosították, majd október 19-én budapesti lakcímén fogták el a 26 éves B. Karolinát.

A nő a fenti eseten túl szeptemberben további három, illetve elfogása előtt négy nappal még egy alkalommal vett át borítékokat Budapest különböző kerületeiben idős asszonyoktól: több mint 10 millió forintot kapott kézhez összesen. A nő ezidáig ismeretlen társa ellen a rendőrök továbbra is nyomoznak. B. Karolinát csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az újbudai nyomozók, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik