Kultúra

Lackfi János: Miért lenne korszerű Jókai, ha nem tudta, hogy milyen lesz a korunk?

Komka Péter / MTI Fotó
Komka Péter / MTI Fotó
Szerinte fontos, hogy a régi nagy történeteket folyamatosan újra elmeséljék azok, akik erre hivatottak.

Lackfi János a Spirit FM Viccen kívül című műsorának nyilatkozott, és a beszélgetésben a néhány héttel ezelőtti Tóth Krisztina-fiaskó is szóba került, mely az után indult el, hogy a költőnő azt nyilatkozta egy interjúban, ő nem tartaná a kötelező olvasmányok között Jókai Mórtól Az arany embert a benne felvonultatott, nem túl progresszív nőkép miatt. Lackfi elmondta, hogy ő ugyan nem feltétlenül ért egyet Tóthtal, de az ügy elharapózása elszomorította.

Nyilas Misiről szokták mondani, hogy ki kellene venni a kötelezők közül, mert olyan lúzer. Nem gondolom, hogy attól, ha valami korszerűtlen, ha egyébként jó műnek tartjuk, akkor ki kell venni. Mert miért lenne korszerű Jókai, ha nem tudta, hogy milyen lesz a korunk?

Lackfi szerint érdemes az ilyen régi történeteket időről időre újra elmesélni, mégpedig úgy, hogy az aktuális korban is érvényes és érthető legyen, ő a Kincskereső kisködmönt gondolta újra a kulcsmozzanatok megtartásával. Az interjúban ezen kívül Lackfi hosszan beszélt újra fellángolt hitéről és a bibliai történetek újramesélésének fontosságáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik