Foci

Pofára esésből jeles

Az egész angol válogatott és mi szurkolók is úgy vártuk az Uruguay elleni mérkőzést, hogy az olaszok ellen mutatott szép játékot itt is megcsillogtatják a srácok.

Ez sajnos nem igazán jött össze, ahogy a várva várt első győzelem sem, így Anglia az utolsó helyen áll a D csoportban 0 ponttal, hiszen Olaszországtól és Uruguaytól is 2:1-re kaptak ki.

A mérkőzést megelőzően tudni lehetett azt, hogy Luis Suárez valószínűleg a kezdő csapatban lesz és végig fogja terrorizálni a háromoroszlánosok védelmét. Roy Hodgson pár nappal ezelőtt kijelentette, az uruguayinak bizonyítani kell, mert még szerinte nem világklasszis.

Forrás: Europress Hírügynökség

Suáreznek nem kellett sok meccs ahhoz, hogy bizonyítson, és totál idiótát csináljon Hodgsonból a kijelentése miatt.

Az ötlettelen angolok még valahogy kiegyenlítettek a 75. perc környékén Rooney találatával, de hamar szembesülniük kellett azzal, hogy nem vehetnek semmit biztosra, ha ilyen támadósor ellen kell védekezniük.

Bár Gerrard nem közvetlenül, de végül gólpasszt adott Suáreznek, amelyre sokszor láthattunk példát a Liverpool meccsein, azonban itt nem örülhetett mindkét játékos.

Összességében kijelenthető, hogy van ebben a válogatottban potenciál, mivel tele s tele van kiváló játékosokkal, csak valahogy a taktikai hadrend nem tetszik nekik.

Forrás: Europress Hírügynökség

Már Hodgson kinevezésének híre kapcsán fogta a fejét az egész világ, hogy miért pont őt kellett ennek a válogatottnak az élére berakni, hiszen különösebb eredményt nem tett le az asztalra pályafutása során. A Fulhamet megmentette a kieséstől és a Liverpoolnál is volt edző, de ott is katasztrofális eredmények jöttek sorra.

Ha igazán jelentős sikereket akar elérni a válogatott, akkor egy minőségi edzővel kellene a kispadján rendelkeznie, aki kihozza a játékosai maximumát, mert kijelenthetjük, Hodgson nem ezt csinálja a játékosaival.

Az edző választás kérdését majd megoldja az angol futballszövetség, de még egy levezető meccse maradt Hodgsonnak arra, hogy bizonyítson valamit. Bár még matematikailag nem biztos a kiesés, de az angolok szólhatnak a spanyoloknak, hogy a visszafelé tartó gépre várják már be őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik