Nagyvilág

Navalnijt éjszaka óránként felébresztik, mert „szökésre hajlamos”

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Ügyvédje szerint komoly fájdalmai vannak, börtön szerint viszont állapota kielégítő.

Stabilnak és kielégítőnek bizonyult Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota az orvosi vizsgálat során – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnokságának sajtószolgálata. A FSZIN szerint a panasszal jelentkező elítélteket, köztük Navalnijt, szerdán vizsgálták meg.

Ezzel szemben az elítélt két ügyvédje, Olga Mihajlova és Vagyim Kobzev, aki csütörtökön felkereshette ügyfelét, az ellenzéki sajtónak kijelentette, hogy Navalnij erős fájdalmat érez a hátában és a jobb lábszárában, és a jobb lábát gyakorlatilag nem tudja használni. Az őrizetesen MR-vizsgálatot végeztek el, ám az eredményt még nem közölték.

A politikus a honlapján jogi képviselőinek közvetítésével közzétette, hogy idegbecsípődésből eredő betegsége van, amelyre nem kapott megfelelő orvosi kezelést. Követelte, hogy egy általa kiválasztott szakember, Alekszej Barinov vizsgálhassa meg, aki behozza számára a szükséges gyógyszereket is. Közölte, hogy már több mint egy hónapja fájdalmai vannak, amelyekre csak gyulladásgátlót kapott.

Navalnij emellett azt követelte Alekszandr Kalasnyikovtól, a FSZIN igazgatójától, valamint Igor Krasznov főügyésztől, hogy szüntessék meg az ellene alkalmazott kínzási módszereket, vagyis azt a gyakorlatot, hogy szökésre hajlamosnak minősített személyként az őrök éjszaka óránként felébresztik. Emlékeztetett rá, hogy a jog az elítéltek számára szavatolja a nyolcórás folyamatos alvás lehetőségét.

Csütörtöki sajtójelentések szerint több mint 150 kulturális, közéleti és médiaszemélyiség a FSZIN igazgatójának, a főügyésznek és Tatyjana Moszkalkova emberi jogi biztosnak írott levélben normális életkörülmények megteremtését követelte a börtönben Navalnij számára, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fogoly nem kap rehabilitációs kezelést a megmérgezése után.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Kreml nem kíséri figyelemmel Navalnij egészségi állapotát, és az erre vonatkozó kérdéseket a FSZIN hatáskörébe utalta.

Kapcsolódó
Van, akinek saját dácsa jut az orosz büntetőtelepeken, másnak csak erőszak és halál
A sztálini gulágok helyén kialakított büntetőtelepek működését a hivatalos szabályok helyett az informális hierarchia határozza meg, amelyben helyet kapnak a nagy hatalommal bíró fogvatartottak és a korrupt börtönfelügyelők is.

Mihajlova szerdán panaszolta el a Meduza ellenzéki hírportálnak, hogy ügyfelének megromlott az egészsége, zsibbad a lába és fáj a háta. Azt is elmondta, hogy ügyvédet nem engedtek be a Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniába, ahol Navalnij a büntetését tölti.

Az ellenzéki politikust január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte, arra hivatkozva, hogy a politikus hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik