Tudomány

Egy elveszett bolygó maradványai rejtőzhetnek a Föld mélyén

A szakértők többsége egy ideje úgy gondolja, hogy a Hold egy ősi ütközés hatására alakult ki. Nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt a fiatal Földet egy feltételezett kőzetbolygó, a Theia találta el, a két objektumból pedig kiszakadt az az anyaghalmaz, amelyből aztán összeállt a Hold.

Egy friss tanulmányban a kutatók egy, az ősi kataklizmához kapcsolódó újabb elméletet mutatnak be – írja a Science.

A csapat szerint a Theia maradványai még ma is fellelhetőek a Föld mélyén.

A szakértők úgy gondolják, hogy az egykori bolygó kőzetei két, kontinens nagyságú rétegben lehetnek jelen a köpenyben.

Stocktrek Images / Getty Images

A szeizmológusokat évtizedek óta foglalkoztatják azok a furcsa kőzettömegek, amelyek Nyugat-Afrika és a Csendes-óceán mélyén fekszenek. A rétegek úgy veszik körbe a földmagot, mint egy fejhallgató az ember fejét.

Qian Yuan, a Tempe-i Arizonai Állami Egyetem PhD-hallgatója szerint a nagyjából ezer méter vastag rétegek a legnagyobb struktúrák a földköpenyben. A rengéseket követő szeizmikus hullámok rendszeresen lelassulnak ezekben a közegekben, ami azt jelenti, hogy a rétegeket a környezetüktől eltérő sűrűségű és összetételű anyagok alkotják.

A két, úgynevezett alacsony nyíróhullám sebességű tartomány (LLSVP) eredetére az idők során több magyarázat is született. Yuan és kollégái a legújabb izotópos elemzések, illetve modellezések alapján úgy vélik, a rétegek a Theia maradványai lehetnek.

A hipotézis nem először merült fel, de ez az első alkalom, amikor egy csoportnak több bizonyítékot is sikerült találnia az elméletre. Az Izlandról és Szamoáról begyűjtött adatok már korábban felfedték, hogy az LLSVP-k nagyjából a Theia becsapódása óta léteznek, az eddigi szimulációk alapján pedig az egykori bolygó anyagának egy része beépülhetett a Földbe.

Fontos kiemelni, hogy az elmélettel nem minden kutató ért egyet, és egyéb magyarázatok is léteznek az LLSVP-k furcsa tulajdonságaira. A későbbi vizsgálatok remélhetőleg közelebb visznek majd a rejtély megértéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik