Sport

„Az óriási ír golyóimból jöttél” – McGregor is elköszönt a visszavonuló Nurmagomedovtól

Steven Ryan / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Steven Ryan / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Dana White, a legnagyobb ketrecharcos szervezet, a UFC főnöke bejelentette, amit már egy ideje sejteni lehetett:

Habib Nurmagomedov, aki 29 MMA-mérkőzéséből 29-et nyert meg, visszavonul.

A dagesztáni már tavaly közölte, hogy nem lép többet a ketrecbe, de hónapok óta tartotta magát a feltételezés, hogy még visszatérhet, White azonban most lezárta ezt a kérdést, miután azt tweetelte: 100 százalék, hogy Nurmagomedov befejezte.

A hír hallatán egyik legnagyobb riválisa, Conor McGregor a Instagramon búcsúzott tőle, sajátos stílusban:

Élvezd a visszavonulást, kölyök, később, még utánad nézek! Soha ne feledd, ki hozott be a játékba, ki hozott létre. Egyenesen az óriási ír golyóimból jöttél

– írta McGregor.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés

A két ketrecharcos 2018 októberében mérkőzött meg egymással, a dagesztáni elintézte riválisát, a meccs után pedig akkora balhé volt, hogy mindkettejüket eltiltották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik