Élet-Stílus

Mától tilos állatokon tesztelni a rúzst

Bár 2004 óta valamelyest javult a helyzet, Európában még mindig évi 10-12 millió állat pusztul el a kísérletek miatt.

Az Európai Unióban 2004 óta tilos olyan kozmetikai szereket forgalomba hozni, melyeket állatokon tesztelnek. Csakhogy ez a szabályozás nem tiltotta a kozmetikai termékek összetevőivel kapcsolatos állatkísérleteket. Az Európa Parlament 2009-ben új szabályozást fogadott el a kozmetikai célú állatkísérletekre vonatkozóan: az új szabályozás szerint nem csak a késztermékeket, de a késztermékek összetevőit is tilos állatokon tesztelni.

A 2009-es új szabályozás haladékot adott bizonyos hosszú távú toxikológiai kockázattal járó kozmetikai összetevők kísérleteinek, de csak 2013. március 11-ig. Azaz máig. A köztes időszakban a kozmetikai cégeket arra kötelezték a hatóságok, hogy olyan, alternatív kísérleti módszerekkel rukkoljanak elő, melyek kiválthatják az állatkísérleteket. Így ma már a cégek jó része az ilyen összetevőket is in vitro vizsgálatokkal teszteli.

Azoknak a cégeknek a termékeit, melyek nem találtak alternatív megoldást a négy év alatt, március 11-e után nem hozzák forgalomba.

Ha kozmetikum, tilos tesztelni, ha gyógyszer, kötelező

Csavar persze még most is van: az állatkísérleteket ugyanis kizárólag kozmetikai termékek és összetevőik esetében tiltják, ám vannak olyan termékek, amelyeket nem kizárólag higiéniai célokra használnak, ezért esetükben a vegyi anyagokra vonatkozó REACH-szabályozás lép életbe.

A REACH 2007-es szabályozása szerint az új kémiai összetevőket mindenképpen vizsgálni kell az állatokon, mindezt a természet, a vadon élő állatok és az emberek egészségének érdekében.

Miért kísérleteznek állatokon?

A kísérletre szánt állatokat hosszú évek óta erre a célra tenyésztik, ezzel biztosítják, hogy az egyedek közti különbségek minél kevésbé befolyásolják a kísérleti eredményeket. Emellett a kutatók kifejezetten olyan állatokat használnak (patkányokat, majmokat, kutyákat, macskákat, egereket), melyekről a kutatók feltételezik, hogy reakcióik az új anyagokra hasonlóak lesznek az emberi reakciókhoz.

Magyarországon vannak állatkísérletek?

Noha a 2009-es új szabályozás végrehajtása alól néhány uniós tagállam, így Magyarország is haladékot kapott, kozmetikai célú állatkísérleteket régóta nem végeznek nálunk. Gyógyszeripari kísérletek ezzel szemben továbbra is zajlanak, és egy ideig még fognak is.

Honnan tudjuk, hogy egy terméket állatkísérletek nélkül állítottak elő?

Keressük a terméken az ugró nyulat ábrázoló logót! Bár többféle jelölés is érvényben van, a gyártók ezt használják a leggyakrabban. A logót egyébként azok a gyártók kaphatják meg, melyek nem végeznek és nem is végeztetnek állatkísérleteket sem a termékeikkel, se azok összetevőivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik