Kultúra

Feleannyi nézőt sem érdekelt a Grammy, mint tavaly

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

53 százalékkal kevesebben nézték az idei Grammy-díjátadót, mint tavaly, számol be róla a Variety. A Trevor Noah által vezetett 63. Grammy viszonylag szűk közönséget vonzott be a CBS csatorna számára, mellyel a műsor a Grammy történetének legalacsonyabb nézőszámát hozta.

2020-ban 18,7 millió nézője volt a díjátadónak, de már ez is visszaesésnek számított, a 2019-es 19,9 millió nézőhöz képest. A Nielsen közvéleménykutató felmérése szerint ezzel szemben idén mindössze 8,8 millió nézőt érdekelt a műsor. Az eddigi legkevésbé nézett Grammy a 2016-os, házigazdák nélkül megtartott gála volt, azt összesen 17 millióan nézték.

Ennek ellenére a lap azt írja, hogy a mostani Grammy-gála volt aznap este a legnagyobb nézettségű program, és a csatorna közvetítése mellett 83 százalékkal többen követték streamingen a díjátadót, mint tavaly, a közösségi médiában pedig 77 milliárd bejegyzés született a műsorral kapcsolatban.

Kapcsolódó
Beyoncéról szólt az idei Grammy – mutatjuk a nyerteseket
De díjazták Harry Stylest és Dua Lupát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik