Oroszország olasz, spanyol, francia és német cégekkel állapodott meg a Covid-19 ellen kifejlesztett Szputnyik V gyártásáról és kész megkezdeni a szállítást azokba az uniós országokba, amelyek nemzeti hatáskörben engedélyezik e vakcina alkalmazását – közölte hétfőn az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Az orosz szuverén alap által kiadott közlemény szerint más cégekkel is folynak tárgyalások a gyártási kapacitások bővítéséről, ami az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását követően lehetővé teszi majd a Szputnyik V-nek az egységes európai piacon való terítését. Március 9-i közlés szerint az RFPI a luganói székhelyű Adienne Pharma & Biotech céggel állapodott meg a vakcina olaszországi gyártásáról.
A TASZSZ, ugyancsak Brüsszelből, egy szintén névtelenül nyilatkozó diplomáciai forrást idézve azt írta, hogy az Európai Bizottság annak érdekében kíván megállapodni az RFPI-vel, hogy ellenőrzése alá vegye az első orosz vakcinának a unióba való szállítását és ottani elosztását. A informátor szerint a tagállamok önállóan nem köthetnek megállapodást azokkal a szállítókkal, amelyekkel az unió már leszerződött.
A TASZSZ forrása szerint a tárgyalások egyelőre nem kezdődtek meg. Szputnyik V-t az EU tagállamai közül Magyarország és Szlovákia vásárolt, és Csehország is kifejezte beszerzési szándékát.
Az RFPI március 4-én jelentette be, hogy az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte a Szputnyik V úgynevezett folyamatos értékelését (rolling review) és erről a vakcina felnőtteken elvégzett laboratóriumi és klinikai vizsgálati eredményeinek alapján döntött. Az EMA ennek során felméri, hogy az eddig 51 országban engedélyezett Szputnyik V vakcina megfelel-e az EU hatékonysági, biztonsági és minőségi szabványainak.
Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója közölte, hogy Oroszországban eddig 3,5 millió ember kapta meg a Szputnyik V vakcina mindkét komponensét. Ezzel szerinte Oroszország az élen áll Európában a befejezett kúrában részesült lakosok számát tekintve, és ebből a szempontból a világ öt vezető országa közé tartozik Kínával, az Egyesült Államokkal, Indiával és Izraellel együtt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy vakcináció ügyének átpolitizálása nem állítja meg Oroszország arra irányuló törekvését, hogy kielégítse az oltóanyag iránti növekvő igényt. Elismerte, hogy a gyártási kapacitások ezzel nem tudnak lépést tartani.
Oroszországban a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9437-tel 4 400 045-re emelkedett. A napi növekmény 0,21 százalék, az új esetek 11,4 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 306 368-ra csökkent, míg a halálos áldozatoké 404-gyel 92 494-re nőtt, a felépülteké pedig 8447-tel 4 003 576-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 115,5 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 280 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 506 640 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.