Élet-Stílus

Megesszük a pajzstetűt és a tapétaragasztót is

süti (süti, )
süti (süti, )

Mit jelentenek az E-számok, milyen hatásuk van és mennyit ehetünk belőlük? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az ATV.

Az ATV csatorna egy olyan gyorsfagyasztott almás-pudingos péksütemény kapcsán kezdett nyomozásba, melynek címkéjén 16 darab „E”, vagyis engedélyezett élelmiszer adalékanyag volt feltüntetve. Arra voltak kíváncsiak, tulajdonképpen milyen anyagok bújnak az E-számok mögött és hogy ezek milyen hatással vannak az egészségünkre.

Horváthné Dr. Almássy Katalin, a Szegedi Egyetem Élelmiszeripari Karának főiskolai tanára az ATV-nek elmondta, a péksütemény készítői helyesen jártak el akkor, amikor a címkén feltüntették az összes alkotórészt. Hozzátette néhány „rafinált” cég azzal próbálja barátságosabbá tenni termékét, hogy az E-számmal is rendelkező adalékanyagot „közismert” nevén tünteti fel. Mint például a citromsavat, vagy az aszkorbinsavat.

A szakember hangsúlyozta az E-számok többnyire természetes összetevők, melyeket bizonyos alapanyagokból vonnak ki, de ő is találkozott már olyan termékkel, melyben a víz, a sűrítőszer, a tartósítószer és a színezőanyag mellett még karbox-imetil-cellulózt is használtak – élelmiszer-ipari minőségben – ami tapétaragasztóként is használatos.

A főiskolai tanár emellett elárulta a színezőanyagok és adalékanyagok nagy része növényi eredetű, az egyetlen állati eredetű színezék, ami a halványtól élénk pirosig festi az élelmiszereket és ellenáll a gyümölcssavnak és a fénynek is, a valódi kármin. Ezt a szárított, megtermékenyített, nőstény pajzstetvekből nyerik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik