Belföld koronavírus

Népességarányosan Magyarországon van a legtöbb vakcina, de felhasználásukban a mezőny hátsó felében vagyunk

Hozzánk érkezett a legtöbb egy főre eső vakcina az unióban, de a felhasználásban még a most megjelent friss adatok szerint is csak 23-ikak vagyunk.

Javított az elmúlt két hétben Magyarország azon, hogy a nálunk lévő vakcinákból pontosan mennyit használtak fel. A Politico-ra hivatkozva nemrég megírtuk, hogy Magyarország nem teljesít kifejezetten jól a hozzánk érkező vakcinák beadásában, de a lap akkor az európai járványközpont (ECDC) február 28-i adataira hivatkozott. Az ECDC adatai kéthetente frissülnek, ezért a friss adatok pont a cikk megjelenése után kerültek ki.

A frissített adatokból kiderül, hogy népességarányosan messze Magyarországra jutott a legtöbb vakcina. Nálunk a március 10-i adatok szerint száz főre 25 adag vakcina jut.

ECDC

Valamennyit javult az is, hogy pontosan mennyi vakcinát adunk be ezekből, a március 10-i adatok szerint az összes hozzánk érkező vakcina 65 százalékát sikerült eddig beadnunk embereknek, amivel már nem utolsók, hanem 23-ikak vagyunk az EU-ban.

A változást az okozza, hogy a kormány felpörgette a kínai vakcina oltási kampányát, és két hét alatt a hozzánk érkező 550 ezer adagból már 360 ezret beadtak.

A Szputnyik vakcina nem áll ilyen jól, ebből 146 ezer van az országban, és máig csak 22 ezer adagot adtak be belőle. Az AstraZeneca oltási kampányát sem sikerült felpörgetni, itt a rendelkezésre álló 350 ezer adagból csak 101 ezret sikerült beadni. Ez nem meglepő, hiszen a hétvégi katasztrofálisan alakuló oltási kampánynak pont ez a része maradt el.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt is kiszúrta, hogy a magyar kormány a hozzánk érkezett 325 ezer adag Szputnyik vakcinának csak kevesebb, mint a felét, 146 ezer adagot jelentett be beadható vakcinaként.

‼️‼️ EZEK A TÉNYEK! ADD TOVÁBB! ‼️‼️
❌ Az elmúlt órákban a teljes magyar nyilvánosság a Politico által közreadott…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2021. március 10., szerda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik