Belföld koronavírus

Galgóczi Ágnes: Nyárra akár elérhető a nyájimmunitás is

MTI / Máthé Zoltán
MTI / Máthé Zoltán

Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Galgóczi Ágnes elmondta, több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz, az utóbbiak most a 60 év feletti embereket oltják.

Szólt arról is, a felmérések szerint egyre nő a vakcinák iránti bizalom, amit alátámaszt az is, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, már majdnem hárommillióan jelezték, hogy szeretnének oltást.

Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint

a most pusztító brit vírusmutáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, vagyis egy ember három másiknak adja tovább. A normál koronavírus fertőzési rátája kettő és három között volt.

„Ebből következően sokkal több ember kerülhet kórházba és szorulhat akár intenzívosztályos kezelésre” – tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta azt is, április elejéig szeretnének mintegy kétmillió embert beoltani, ami nagyban függ attól, hogy a védőoltások időben megérkeznek-e. Reményei szerint nyárra már nagyon sok embert olthatnak be, akár elérhetik a nyájimmunitást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik