Élet-Stílus

Már a diófák is stresszesek

A szélsőséges időjárás miatt a diófák is stresszesek - közölte az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet.

A szárazság extrém módon gyengíti a fajták ellenálló-képességét, amely stressz betegség kialakuláshoz vezet. A szélsőséges környezeti időjáráshoz a diófák nem tudnak alkalmazkodni, így kiváltképp fontos a gyümölcsfák jó kondíciójának megőrzése- derült ki a diókonferencián.

Amint romlik a fák fiziológiai állapota, sebezhetővé válnak a kórokozók ellen.  Ennek következtében pedig csökken a termőfelület, kevesebb lesz a termés és csökkenhet a dióbél minősége is. Tavaly három új kórokozója ütötte föl fejét a magyar dióültetvényekben.

„A magyar dió, ennek ellenére is a legjobbnak számít a világon. A beltartalmi értéke ugyanis magasabb, érése koraibb, mint a világ vezető fajtáinak. Bár 2012-ben országos szinten körülbelül 20-40 százalékkal esett vissza a diótermés, köszönhetően a fagynak és a szeptemberi szárazságnak, a megmaradt termés minősége viszont így is tökéletes volt”. Azért, hogy ez így is maradjon, és ne legyen rossz a minősége, indokolt a megelőzés” – mondta Bujdosó Géza, az Állami Gyümölcstermészetési Kutatóintézet munkatársa.

Minőség

A minőség garantálását szinte kizárólag a megelőzésben látják a szakemberek.  A nagy ültetvényeken ugyanis képtelenség minden fáról eltávolítani a károsodott, elhalt részeket, a vegyszeres kezelés pedig rendkívül drága. Egyelőre az új kórokozók kártétele minimális, a gazdasági határérték alatt mozog, ugyanakkor vigyázni kell, hogy ez ne növekedjen.

„Ehhez javasoljuk fontolóra kellene venni a diófák öntözését, amely eddig ugyan nem volt jellemző, mára azonban szükségessé vált” – mondta Vajna László professzor.

Magyarország egy rendkívül stabil diópiaccal rendelkezik. A dióültetvények felülete évről évre növekszik. A faiskolákban is nagy az érdeklődés az oltványok iránt. Emellett az ország jelentős dióexportot bonyolít le Németországba, Olaszországba és Ausztriába.

Hazánk jelenleg 8 államilag minősített fajtával és évente országosan 5-6 ezer tonna szárított héjas termésmennyiséggel rendelkezik. A minőségi magbélben többszörösen telítetlen zsírsavak fordulnak elő, illetve jelentős mennyiségben tartalmaznak antioxidánsokat és fenolokat is.

Ár szempontjából a tavalyi év nem mérvadó, hiszen a jelentős fagy és szárazság csökkentette a termésmennyiséget, emiatt drágult a dió. Ugyanakkor a szakemberek elmondták, hogy hosszú távon a termés ára magas szinten marad. Jelenleg körülbelül 1000 forint/kg a szárított héjas, 2000 Ft/kg a dióbél kiskereskedelmi ára.

Mellrák

A dió jótékony hatása már régóta ismert: korábban parazitaölő, féregirtó és vértisztító hatása miatt ajánlották fogyasztását. Egy új kísérlet, melyet a Marshall Egyetem kutatói egereken végeztek el viszont azt bizonyítja, hogy az értékes növénynek nagy szerep juthat a mellrák elleni küzdelemben is.

Mivel, ma van a Költészet Világnapja, íme, Csoóri Sándor: Dióbél bácsi című verse
Ki lakik a dióhéjban?
Nem lakhat ott bárki,
Csak Dióbél bácsi.
Ha rácsapsz a dióhéjra
Kinyílik a csontkapuja
És cammogva előmászik
Vén Dióbél bácsi-
Csak a szádat
Tátsd ki!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik