Belföld

Keresi a rendőrség a győri családi tragédia szemtanúit

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Keresi a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya azokat a szemtanúkat, akik látták azt a január közepén történt balesetet, amelyben egy negyvenes pár és két gyermeke vesztette életét Győr térségében.

A 41 éves férfi Bőny felől haladt Győr irányába, amikor történt a baleset. A családfő egy előtte haladó járművet akart megelőzni, azonban a manőver közben egy jobbra ívelő útkanyarulatban összeütközött egy vele szemben érkező trélernek.

Kapcsolódó
Egy negyvenes pár, a kamaszlányuk és a kisbabájuk halt meg a győri tragédiában
A trélerrel ütköző autó kigyulladt, a benne ülő család tagjai pedig már nem tudták elhagyni a járművet.

Az autó szalagkorlátnak csapódott és kigyulladt. A baleset következtében a sofőr, a párja, valamint a 18 éves lányuk és a kisbabájuk is meghalt. A győri rendőrök a szélesebb körű bizonyítási eljárás érdekében azt kérik, hogy jelentkezzenek azok, akik látták a balesetet, vagy megálltak a helyszínen segítséget nyújtani, illetve információval rendelkeznek a baleset körülményeivel kapcsolatban. A szemtanúk  a 96/520-000 központi szám 82-75, vagy a 81-41-es mellékein, illetve a 112-es segélyhívó számon tehetik meg a bejelentéseiket.

Kapcsolódó
Rosszul sikerült előzés miatt halt meg a többgyermekes győri család
„Anélkül is elég nehéz ez lelkileg. Borzasztóan sajnálom” – írta a trélert vezető férfi párja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik