Szórakozás

A családi babaváró buli képeit nézegetve lett meg, hová tűntek a pénzzel teli ajándékkártyák

Nem kevés energiát ölhetett bele a tolvaj felkutatásába.

Egy TikTok-felhasználó, Mariam egy videót töltött fel arról, hogyan jött rá két és fél éve, ki lopta el a testvére babaváró buliján a pénzzel teli ajándékkártyákat – írja a Mirror.

A parti után a családtagok arra lettek figyelmesek, hogy több boríték is eltűnt, így Mariam úgy döntött, a bulin készült képeket átnézve kinyomozza az esetet. Először semmi sem tűnt fel, de aztán az egyik élő fotót rendesen átnézte. Ez az a fényképezési mód, amikor a telefon nem csak az adott képet készíti el, hanem 1,5 másodperccel a kép előtti és utáni részt is, mintha egy minivideó lenne.

Így sem lehetett könnyű kiszúrni, mert alapvetően csak annyi látszik a képen, hogy egy nő tart egy kisgyereket a kezében. De a háttérben ott van három pincér is, és a mozgó fotón az is látszik, az egyik az asztalról a tálcája mögé rejt egy borítékot.

Egy későbbi TikTok videóban Mariam azt is közli, hogy a testvére a bizonyítékkal felkereste a helyszín vezetőségét, akik kifizették a feltehetően eltulajdonított pénzmennyiséget. Értesítették az ügyben a rendőrséget is, de azt nem tudják, lett-e belőle vádemelés. Mariam azonban hozzáteszi:

Remélem, most már egy jobb helyen van, mint két és fél éve, mikor egy terhes nőtől lopott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik