Foci

Lemondott az olaszok kapitánya

"Négy évig keményen küzdesz egy célért és egy piros lappal minden számításodat keresztbe húzzák" - így szólt az elsők közötti nyilatkozata Prandellinek, aki távozásáról csak később osztott meg információkat.

Nem meglepő, hogy Cesare Prandelli nehezen fogadta el a vereséget és az ezzel együtt járó kiesést, ami az ő pozícióját is megingatta. “Igen kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk, amibe a bíró belerondított. Képtelenség 10 fősre csökkenteni egy csapatot Marchisio hibája miatt” – fakadt ki az olasz válogatott edzője.

Fél órával a találkozó vége előtt állították ki Claudio Marchisiót, előnyben részesítve ezzel Uruguay csapatát. “Amikor a labdáért küzdesz, előfordulhat egy-egy szabálytalanság. Természetesen nem rosszindulatból elkövetett hibákra gondolok – ebben a versenyhelyzetben egyszerűen nem lett volna szabad így büntetni az olasz csapatot, hiszen ez gyakorlatilag eldöntötte a meccs eredményét” – folytatta Prandelli, aki nem leplezte a csalódottságát.

“Anglia ellen remekül játszottunk, Costa Rica viszont valóban jobb volt nálunk. A mai esélyünket sajnos elpuskáztuk. Uruguay nagyszerűen felépítette a mérkőzést, a világ szinte két legerősebb támadóját küldte pályára, de nekünk jó darabig sikerült távol tartani őket a kaputól. Természetesen vállalom a felelősséget a korai kiesésért” – tette hozzá a kapitány.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az olaszok szerint nem volt probléma a felkészülésükkel, azt azonban sérelmezik, hogy az egész mezőnyben ők voltak az egyetlenek, akik kétszer is helyi idő szerint 13 órakor, a legnagyobb forróságban léptek pályára, és akiknek kétszer is Manausba kellett utazni. Ezek a feltételek tovább rontották az esélyeiket.

Kár lett volna kihagyni a kérdést, hogy miként látja Mario Balotelli teljesítményét Prandelli: “Marióról sosem lehet biztosan tudni, hogy mikor veszíti el a fejét. Jobbnak láttam lecserélni a szünetben, mert tartottam tőle, hogy ha dühbe gurul, kiállítják és csak tíz játékossal maradhatunk a pályán…”

UPDATE!!!

Benyújtom a lemondásomat, mert felelősnek érzem magam a történtekért. A döntésemről tájékoztattam a Figc elnökét és Demetrio Albertinit” – mondta a rosszul végződött mérkőzést követő sajtótájékoztatón Cesare Prandelli.

A Figc elnöke, Giancarlo Abete így reagált a leköszönő kapitány szavaira: “Összehívjuk az elnökséget, közben pedig remélem hogy Prandelli visszavonja a döntését. Ezzel egy időben én is benyújtom a végleges felmondásomat. Még a világbajnokság előtt megérett bennem az elhatározás, így minden akadály elhárul

A meglepő válaszra Prandelli is reagált: “Az én döntésem is végleges. Amióta meghosszabbítottuk a szerződésemet, folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve, mintha egy politikai pártot képviselnénk: én azonban nem lopom az adófizetők pénzét, soha nem is loptam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik