Nagyvilág koronavírus

Kezdenek felhalmozódni a halottak a szlovákiai krematóriumokban

JOE KLAMAR / AFP
JOE KLAMAR / AFP

Átlagban 100 ember hal meg naponta, ilyen sok halottra és ilyen jelentős megterhelésre még soha nem volt példa

– közölte Ladislav Stríž, a Szlovákiai Temetkezési Vállalatok és Krematóriumok Szövetségének (SAPaKS) elnöke az Új Szó tudósítása szerint. Mint mondta: az országban az emberek többsége hamvasztást akar, jelenleg viszont több hetet is kell várni, míg átadják a hamvakat a hozzátartozóknak.

A kemencék megállás nélkül be vannak kapcsolva, több krematórium pedig jelezte, hogy kénytelenek lesznek leállítani a hamvasztást az elkerülhetetlen karbantartás miatt, vagyis az elhunytak tárolására még több helyre lesz szükség.

Roman Mikulec belügyminiszter ennek kapcsán jelezte, megpróbálnak segíteni, több hűtőkamiont rendelnek, ezeket szétküldik a krematóriumokba.

Tenni kell valamit, mert az elhunytak lassan kezdenek felhalmozódni a krematóriumokban

– mondta Ladislav Stríž,

Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, s az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek.

Szerdán az országban mintegy 4800 új fertőződést mutattak ki a PCR-, illetve antigéntesztekkel elvégzett szűrések. A járvány halálos áldozatainak száma 103-mal 6271-re emelkedett. A kórházakban kezelt betegek száma 3900 körüli, közülük több száz állapota súlyos, 328 személy lélegeztetőgépre szorul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik