Élet-Stílus

A szexuális zaklatással vádolt masszőr azt mondja, csak a telefonjával játszott

BraunS / Getty Images
BraunS / Getty Images
Két női kliense is panaszt tett egy kanadai masszőr ellen, mert úgy gondolják, a férfi maszturbált, miközben őket masszírozta. Ő azzal védekezik, hogy csak a telefonján játszott.

A szakmai etikai szabályok megsértése miatt tíz napra felfüggesztette egy Trevor Scott nevű masszőr engedélyét a Brit Kolumbia-i masszőrkamara. A férfit két női kliense panaszolta be 2019 tavaszán, mert azt gyanították, a férfi azért masszírozta őket időnként csak az egyik kezével, mert a másikkal közben magát fogdosta – írja a CBC kanadai hírportál.

Scott azt mondta, nem követett el szexuális visszaélést, csak a Candy Crush Saga nevű játékot játszotta a telefonján munka közben. Miután az ügyfelei panaszt tettek a férfi ellen, a kamara vizsgálatot indított, melynek részeként egy magát kliensnek kiadó férfi nyomozó is elment Scotthoz masszíroztatni. A nyomozó azt mondta, a férfi valóban csak játszott a telefonján. A kamara ugyanakkor leszögezte, az ügyfelek számára nagyon nyugtalanító lehet, ezért nem megengedhető, hogy egy masszőr elővegye a telefonját, miközben egy meztelen klienssel foglalkozik.

Scott azt mondja, sajnálja a történteket, és ígéri, többet nem fog hasonló előfordulni. Azt mondja, az egész azzal kezdődött, hogy recepciósokkal váltott üzeneteket munka közben, később a közösségi médiát böngészte, majd játszott is a telefonján.

A felfüggesztésen kívül Scottra pénzbírságot róttak ki, és meg kell fizetnie az ellene lefolytatott nyomozás költségét, így összesen 4500 kanadai dollárt (valamivel több mint egymillió forintot) kell megfizetnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik