Nagyvilág

Meg fogja rengetni a WTO-t? – először vezeti a világszervezetet egy nő, aki ráadásul afrikai

Eric BARADAT / AFP
Eric BARADAT / AFP
Végre lett vezetője a Kereskedelmi Világszervezetnek, ráadásul nem is akárki: Ngozi Okonjo-Iweala egy személyben az első nő, az első afrikai és az első amerikai ebben a pozícióban. Kemény feladat vár rá, viszont ő is kemény – legalábbis a korábbi tapasztalatok ezt mutatják.

A 66 éves nigériai közgazdászt, Ngozi Okonjo-Iwealát 164 ország képviselőjének jóváhagyásával nevezték ki hétfőn négy évre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójává, miután Joe Biden beiktatásával az Egyesült Államok elállt az október óta tartó vétójától.

A WTO számos kihívással küszködik, világos, hogy mély és széles körű reformokra van szükség. Nem lehet úgy folytatni, mint eddig

– mondta hétfőn egy online sajtókonferencián.

Az 1995-ben létrejött Kereskedelmi Világszervezet mindhárom alapfeladata megkérdőjeleződött az utóbbi időben.

  1. Képtelen értelmes multilaterális megegyezéseket tető alá hozni,
  2. Kereskedelemfelügyelő funkciója alul teljesít.
  3. Fellebbviteli testületét pedig Donald Trump lehetetlenítette el 2019-ben azzal, hogy nem hagyta jóvá a bírák kinevezését, miután úgy vélte – és ezzel nincs egyedül –, hogy a szervezet nem tesz semmit Kína szabálysértő gyakorlataival szemben.

Plusz mindehhez jött még a pandémia. A WTO tavaly gyakorlatilag leállt, így Roberto Azevêdo főigazgató kénytelen volt egy évvel a mandátumának lejárta előtt távozni.

FABRICE COFFRINI / AFP A WTO korábbi főigazgatója, Roberto Azevêdo

A pozícióra eredetileg heten jelentkeztek, végül csak az Európai Unió, Kína, Japán és Ausztrália által is támogatott Okonjo-Iweala és a dél-koreai kereskedelmi miniszter, Yoo Myung-hee maradt a jelöltek között. Utóbbi élvezte az Amerikai Egyesült Államok támogatását, mondván neki van igazi kereskedelmi tapasztalata, de ő Biden hatalomátvétele után visszalépett.

Abszolút érzem a többlet terhet, nem mondhatnám, hogy nem. Az első nőnek és az első afrikainak lenni azt jelenti, hogy az embernek valóban teljesítenie kell. Minden elismerés a tagoknak, hogy megválasztottak, és ezzel történelmet írtak, de a lényeg, hogy ha igazán büszkévé akarom tenni Afrikát és a nőket, akkor eredményeket kell felmutatnom, erre fókuszálok

– fogalmazott az új főigazgató.

A csodálatos kemény nő

Okonjo-Iweala korábban két alkalommal Nigéria pénzügyminisztere, illetve pár hónapra külügyminisztere is volt. Mindkét tisztségben ő volt az első nő az afrikai országban, aki megkapta ezt a pozíciót.

2015-ben felkerült a Forbes legbefolyásosabb nőket rangsoroló listájára, méghozzá a 48. helyre. Az indoklásban azt írták, hozzásegítette a legnagyobb afrikai gazdaságot a három éven át tartó átlag hatszázalékos növekedéshez. „Olyan reformprogramokat dolgozott ki, amelyek hozzásegítettek a kormányzati átláthatóság javításához és a gazdaság stabilitásához”. A Bloomberg elemzésében arról ír, Okonjo-Iwealának a két minisztersége alatt a reformjaival sikerült stabilizálnia a világ egyik legingatagabb gazdaságát.

A problémák, amikkel szembe szállt, politikailag nehezek, gazdaságilag súlyosak és személyesen veszélyesek is voltak.

Okonjo, a bajkeverő. Így nevezték el ellenségei az első pénzügyminisztersége alatt a korrupció ellen tett intézkedései miatt. Kemény tárgyalóként szerzett hírnevet, sokat segített országának abban is, hogy csökkentsék az adósságok mértékét. 2005-ben elérte, hogy a főleg nyugati országokat tömörítő Párizsi Klub leírjon Nigéria adósságából 18 milliárd dollárt (akkori árfolyamon számolva 3600 milliárd forintot).

Összesen 25 éven át dolgozott ezen kívül a Világbanknál, ahol a szegényebb országok gazdasági növekedésével és fejlődésével foglalatoskodott. Egészen gyorsan eljutott a szervezet ranglétráján a második, az ügyvezető igazgatói pozícióig – ez a legmagasabb nem választott titulus a washingtoni központú szervezetnél. Itt 81 milliárd dollárt (mai árfolyamon számolva 25 ezer milliárd forint) felügyelt, amiből afrikai, dél-ázsiai, európai és közép-ázsiai fejlesztéseket finanszíroztak. Ekkor terjedt el róla, hogy nagyon kemény tárgyaló, mivel az eredetinél több pénzt sikerült szereznie a szegény országoknak nyújtott támogatásokhoz és kedvezményes kölcsönökhöz.

Múltja alapján nem mondható, hogy csak a szerencse állna az oldalán, nyilatkozatai alapján valóban kemény, harcos emberről van szó.

Bírom a nélkülözést. Bármikor képes vagyok a hideg padlón aludni

mondta még 2012-ben a BBC-nek. Amit érdemesebb inkább szimbolikusan értelmezni, már nem azért, mert szükség esetén ne lenne képes a földön aludni, hanem mert valóban nem sok minden tudja zavarba hozni.

Sok mindenen túl van már. Tizenévesként túlélte a brutális polgárháborút, még nem volt húsz, mikor Amerikába került, közgazdaságtant tanult a Harvard Egyetemen, ahol magna cum laude végzett 1976-ban, majd a Massachusetts Institute of Technologyn doktorált regionális gazdaságfejlesztésből 1981-ben.

Már Nigéria pénzügyminisztere volt, mikor többször is halálos fenyegetést kapott, az olajipari korrupció elleni küzdelme miatt emberrablók a lemondását követelték, miután elrabolták a 83 éves édesanyját. Okonjo-Iweala azonban nem volt hajlandó lemondani, tovább dolgozott, és felidézte apja – egy nigériai király (törzsi vezető) – tanácsát: „Soha ne engedd, hogy bárki megfélemlítsen vagy megzsaroljon”. Végül az anyja megúszta az esetet, pár nappal később szabadon engedték.

Korábbi munkatársai mind elismerően beszélnek róla:

Az, hogy őt választották, nem csak az elfogadásról és a sokszínűségről szól. Ngozi az egyik legképzettebb ember erre a posztra

mondta a Deutsche Wellének korábbi minisztertársa, Shamsudeen Usman. Egy másik honfitársa, a nemzeti egységet és a jó kormányzást a zászlajára tűző alapítvány munkatársa, Amara Nwankpa is úgy nyilatkozott, „korábbi tapasztalatai azt sugallják, szenvedélyesen elkötelezett az egyenlőtlenség, a szegénység és a korrupció csökkentéséért”  és „pontosan ő az, akire a világnak szüksége van a nemzetközi kereskedelem élén ezekben a zűrzavaros időkben.”

Ő egy csodálatos, csendes, nagyon szelíd nő, aki hitelesen közelíti meg a problémákat, viszont a puha kesztyű kemény kezet és erős akaratot takar. Meg fogja rengetni azt a helyet

– nyilatkozta róla az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde, de dicsérte a korábbi ausztrál miniszterelnök, Julia Gillard, illetve a WTO korábbi elnöke, Pascal Lamy és az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is. A Deutsche Welle megszerzett egy 2011-es belső iratot is, amelyben akkori, világbanki főnöke, Bob Zoellick azt írta: amellett, hogy Okonjo-Iwealához tartozott több térség – Afrika, Dél-Ázsia, Európa és Közép-Ázsia –, valamint a HR-ügyek is, „kulcsfontosságú szerepe volt a magas és ingadozó élelmiszerárak sújtotta országok megsegítésében”.

Ngozi vezetésével az élelmiszerválságra reagáló alapot hoztunk létre, amely gyors segítséget nyújtott a rászoruló országoknak. Több mint 40 millió embernek segített 44 országban.

Fabrice COFFRINI / AFP Ngozi Okonjo-Iweala

2012-ben megpróbált a Világbank elnökévé is válni (női jelöltként ebben is az első volt), amiben támogatták az afrikai és fejlődő országok. Már csak azért is, hogy változtassanak a hagyományon, ugyanis a szervezet csúcsán eddig mindig amerikai ült. Vezető itt nem lett, viszont amerikai később igen: 2019-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.

Mandátuma tavaly decemberi lejártáig ő volt az igazgatóság elnöke a Gavinál, vagyis az Oltóanyag- és Védőoltási Világszövetségnél, ahol a vakcinák terjesztéséért felelt, hogy a fejlődő országokba is jusson belőlük.

Emberfeletti feladat vár rá

Az állásra jelentkezők közül nekem vannak meg ehhez a megfelelő képességeim

nyilatkozta egy interjúban, ezek pedig nagy szavak annak tükrében, hogy feladata nem kisebb, minthogy a 650 fős személyzettel, illetve a rendelkezésére álló 220 millió dollárral (átszámítva 65 milliárd forinttal) visszaállítsa a bizalmat a szabályokon alapuló globális kereskedelmi rendszer, illetve a genfi szervezet iránt. Ki kell békítenie a világ első és második legnagyobb gazdaságát, valamint a szintén elégedetlenkedő harmadikat, az Európai Uniót is.

De mindenekelőtt a koronavírussal akar foglalkozni, hogy a szegényebb országoknak is jusson a vakcinából, mert elmondása szerint a „vakcinanacionalizmus” nem vezet sehová, amíg nincs meg a teljes védettség, újabb és újabb variánsok jelenhetnek meg. Tervei szerint ezután jön a káros halászati támogatások megfékezése és a 26 ezer milliárdos e-kereskedelmi piac kezelése – és ezek csak a konkrétabb sürgős feladatok. Mindezt úgy, hogy a főigazgatónak politikai hatalma nincsen, a tagállamok mondják ki a végső döntést.

Megreformálni a megreformálhatatlant

utalt viccelődve Okonjo-Iweala korábbi könyvének címére, amelyben Nigéria rendbe tett intézményeiről írt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik