Szórakozás

Halott nővérek mászkálnak a londoni kórházak folyosóin

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)
Az angol kórházakban összekeveredik a halál és az élet: azt beszélik, hogy a túlvilágról visszalátogató nővérek segítik a jelenlegi dolgozókat és az ápolásra szorulókat.

A híresztelések szerint a Szent Tamás Kórház folyosója a híres Szürke Hölgy szellemének ad otthont, aki fel-alá vándorol az épület kórtermeiben – tudósította a Daily Star.

A szellem korábban nővérként dolgozott, de a mai napig képtelen lemondani a hivatásáról, ezért gyakran keresi fel a halálos betegeket. Több szemtanú azt állította, hogy a szellem végtagjai hiányosak, a lába például csak a térdéig van meg.

Állítólag a southwark-i Guy kórházban is szellemként él tovább egy volt ápoló. A Csizmás Nő vélhetően egy 19. századi egyenruhát visel, és a betegek megnyugtatása érdekében a vállukra teszi a kezét. Amikor nem a pácienseket ápolja, hallani lehet, ahogyan hangosan járkál a kórház folyosóin.

A londoni Universty College Kórház lakója Lizzi Church is. A nő az 1900-as évek elején véletlenül halálos adag morfiumot adott be egy betegnek, aki a pletykák szerint a vőlegénye volt, és ezt sohasem bocsátotta meg magának, ezért öngyilkos lett. A beszámolók alapján ő is egy kedves szellem, aki figyeli a nővéreket, hogy ne követhessék el ugyanazt a hibát, mint amit ő vétett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik