Szórakozás

VV Virág: Nincs semmi szégyellnivalóm, amiért szexeltem a villában

Elmondta, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni.

A ValóVilág tegnapi párbaján Virág esett ki kihívója, Merci ellen. A kiszavazás után Virág egy rövid interjúban például arról is beszélt, megbánta-e, hogy rendszeresen estek egymásnak villabeli pasijával, Danival, kamerák előtt. Virágot ez egyáltalán nem érinti kellemetlenül, mivel szerelemből tette.

Úgy mentem be a villába, hogy a szüleim azt mondták, ne szexeljek, mert kamerák vannak. De hamar hozzászokunk a kamerához, nekünk már fel sem tűnik, hogy hány ember néz esténként, és szeretnénk minden pillanatot úgy megélni, mintha nem lennének kamerák. Úgy gondolom, hogy a szexuális együttléteink során Danival mi szeretkeztünk, az érzelmeink ilyenkor tudnak a legjobban kibontakozni. Nagyon sok embernek azt mondanám, aki bejön a játékba, hogy nem lehet az érzelmeknek parancsolni, nem tudod megállni, hogy ne szexelj ebben a játékban, ha megtalálod a lelki társadat. Mi úgy szexeltünk, hogy egy párt alkotunk, ebben semmi szégyellnivaló nincsen. Szerintem ezt anyukámék is elfogadják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik