Közélet

Akár 12 év börtönt is kaphatnak a fehérorosz ellenzéki vezetők

Evgeny Odinokov / Sputnik / AFP
Evgeny Odinokov / Sputnik / AFP

Akár tizenkét évi börtönre is ítélhetik Marija Kalesznyikava fehérorosz ellenzéki vezetőt, Viktar Babarika elnökjelölt-aspiráns volt kampányfőnökét, valamint Makszim Znakot, az ellenzéki Koordinációs Tanács másik elnökségi tagját az ellenük emelt új vádak alapján, közölte pénteken a vádlottak ügyvédje, valamint egy jogvédő szervezet az MTI tudósítása szerint.

A két ellenzékit a vitatott tisztaságú elnökválasztás eredménye elleni tömeges tiltakozások során vették őrizetbe. Újabban szélsőséges szervezet alapításával és vezetésével, valamint a hatalom megragadására irányuló kísérlettel is megvádolták őket.

Marija Kalesznyikava két másik nővel, Szvjatlana Cihanouszkajával és Veranika Cepkalával együtt vállvetve küzdött a volt szovjetköztársaságot 26 éve irányító Aljakszandr Lukasenka ellen az elnökválasztáson. A választás után részt vettek a tömegtüntetések szervezésében. A Koordinációs Tanácsot a békés hatalomátadás céljából hozták létre. Kalesznyikavát szeptemberben rabolta el Minszkben a KGB fehérorosz titkosszolgálat, megpróbálták kitoloncolni Ukrajnába, de ellenállt, mire őrizetbe vették. Előzetes letartóztatását januárban március 8-ig meghosszabbították.

Az új vádakat a politikai reformok megvitatására összehívott, pénteken befejeződött fehérorosz össznépi gyűlés alatt jelentették be. A beharangozott reformok az ellenzék szerint valójában Lukasenka további hatalomban maradását hivatottak szolgálni.

Az elnök távozását követelő tüntetéseken több mint 33 ezer embert állítottak elő. A tiltakozók elleni megtorlás miatt a nyugati országok újabb szankciókat rendeltek el Lukasenka és a főbb vezetők ellen, de a veterán elnök, aki élvezi Moszkva diplomáciai és pénzügyi támogatását, nem mond le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik