79 éves korában, kedden elhunyt Chick Corea többszörös Grammy-díjas jazz-zongorista, a fúziós zene egyik úttörője. A zenész halálának hírét hivatalos Facebook-oldalán jelentették be csütörtök este. Corea halálát egy ritka rákbetegség okozta, melyet nemrég fedeztek fel.
Magánéletében és karrierje során is Chick élvezte a szabadságot és annak örömét, hogy valami újat alkosson, valamint a művészi játékot. Szeretett férj, apa és nagyapa volt és sokaknak nagyszerű mentora és barátja. Munkássága és a koncerttezéssel töltött évtizedek révén emberek millióit érintette meg éd inspirálta
– olvasható a közleményben.
A massachusettsi Chelsea-ben, Armando Corea született, félig spanyol, félig olasz származású Corea apja, Armando jazztrombitás volt, aki az 1930–40-es években egy dixielandegyüttest vezetett Bostonban, már 4 éves korában megismertette fiát a zongorával. 8 évesen már dobolni tanult, amit zongorajátékában is viszonthallhani, saját egyedi ritmusvariációi, melyekben a zongorát ütős hangszerként használja, a mai napig jellegzetes Corea stílusjegyek.
Corea eleinte nagy zenészek műveit játszotta szülővárosában, zenekarokat alakított, és a bebop stílusában feldolgozásokat készítettek. Első saját számokat is játszó triójában találkozott Bill Fitch dobossal, aki megismertette őt a latin zenével. Az 1960-as években kezdték megismerni a nevét. 1968-ban belépett Miles Davis együttesébe, és néhány kiemelkedő albumán közreműködött, majd 1970-ben Dave Holland és Barry Altschul mellett akusztikus free dzsesszel kísérletezett.
1972-es Return to forever című albumukról elnevezett zenekarával elektromos és akusztikus hangszerekkel játszottak latinos gyökerű jazzt. A 80-as évek elején Corea főként zeneszerzéssel foglalkozott, majd megalakította a fúziós zenét játszó Electric Bandet.
It is with great sadness we announce that on February 9th, Chick Corea passed away at the age of 79, from a rare form of…
Közzétette: Chick Corea – 2021. február 11., csütörtök