Gazdaság

Nézze meg, többet fizet-e a kgfb-re, mint átlagban a többi autós

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente teszi közzé a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) díjak alakulását bemutató KGFB indexet, mely 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszintváltozását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

Az új személyautós kgfb index szerint a 2016 I. negyedévi bázisidőszaktól tavaly decemberig 73 százalékkal lett magasabb az autós szerződések díjainak átlaga, míg az adók, károk hatásától megtisztított index 40 százalékkal nőtt. Az elmúlt egy évben országosan 9 százalékkal, 44 523forintra emelkedett az átlagdíj a személyautóknál, ezen belül a budapestieknél viszont 15 százalékkal 63 213 forintra. Utóbbi a magasabb kárvalószínűséggel áll összefüggésben.

Az MNB szerint a díjak változása a 2019-ig összhangban volt a károk és adók alakulásával (vagyis a korrigált index 3-4 éven át 100 százalék körül alakult). Viszont 2020-ban a járvány – és nyomában az alacsonyabb közúti forgalom és kevesebb kár – miatt a díjak javára szétnyílt az olló. Ez azt jelzi, hogy a biztosítók egyszeri hatásként tekintenek a kijárási korlátozások miatti alacsonyabb kárráfordításokra, beárazzák viszont az alkatrész- és szervízdíj emelkedését. Ezek végleges hatását közleményük szerint középtávon lehet majd megítélni, amelyre a jövőben negyedévente publikálandó index is lehetőséget biztosít.

Az egyéb kiemelt járműkategóriákban a növekedés nem haladta meg a 10 százalékot, sőt egyes tíz-százezres darabszámú járműkategóriában (pl. flottás személyautók, nagy buszok és nehéz pótkocsik) 1-8 százalék közötti díjcsökkenés látható az elmúlt egy évben.

A fenti számok az átlagos változást mutatják, az egyes szerződések esetében ettől eltérő díjváltozások történhettek. Az MNB kiemelte, fontos, hogy amennyiben egy ügyfél sokallja a díját, váltson biztosítót. Az évfordulón lehetősége van a számára legkedvezőbb ajánlat kiválasztására, ezzel is elősegítve a verseny élénkítését ezen a piacon.

A teljes piacot vizsgálja az új index

Az MNB hangsúlyozta, hogy a személyautókra vonatkozó új mutató – az eddigi piaci kalkulációkkal szemben – a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan kgfb-t kötők szerződéseit, illetve „kisimítja” a naptári évfordulós szerződések torzító hatását is (utóbbi biztosításokra ugyanis a teljes piac átlagához képest magasabb bónuszfokozatok és kisebb teljesítményű járművek jellemzők). Az index az egyedi használatú (nem flottás), normál üzemmódú és szerződésű (pl. nem taxi, nem határozott idejű biztosítás) autókra vonatkozó díjváltozásokat jelzi.

E nominális díjváltozást jelző mutatószámon túl az olyan MNB korrigált személyautós indexet is közzétesz, amely a biztosítási adóval, illetve a biztosítói kárkifizetések és tartalékolások levonásával a nettó díjváltozást mutatja be.

A személyautókon túli egyéb járműtípusok esetében – amelyek egy részénél (pl. vontatók, pótkocsik, nagyobb buszok) a flottás szerződések a jellemzők – a szerződésszámok, átlagdíjak éves változását mutatják be az adatok a flotta és egyedi szerződésekre egyaránt. E körben a taxikra, motorkerékpárokra, segédmotorkerékpárokra, (kisebb és nagyobb) buszokra, teherautókra, vontatókra és nehéz pótkocsikra vonatkozó adatsorok érhetők el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik