Gazdaság

Jóval többet szednek be a biztosítók az autósoktól, mint a járvány előtt

MTI/MTVA
MTI/MTVA

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – ismertette a jegybank új indexét bemutató online sajtótájékoztatón Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Az új árindex régóta várt átláthatóságot hozhat a kgfb-árazásba, ami erősítheti a közbizalmat. A szektor egészére vonatkozóan ilyen árindex eddig nem volt.

Az autós szerződések díjainak átlagára 2016-hoz képest tavaly december végére 73 százalékkal nőtt, a nettó áremelkedés – az adóktól, káreseményektől és tartalékoktól megtisztítva – 40 százalékos volt.

A gépjármű-biztosítási díjak 2019-ig összhangban voltak a károk alakulásával, tavaly azonban a járvány miatt az olló szétnyílt a díjak javára – mondta Kandrács Csaba utalva arra, hogy egyszeri hatásként tekintenek a jelenségre, illetve későbbi korrekcióra számítanak.

Nagy Koppány László, a biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatóság vezetője felidézte: 2015 előtt 10-20 százalékos veszteségeket könyvelt el a kgfb üzletág, mára viszont 5-6 százalékos nyereség mellett megáll a saját lábán.

Érdemes összehasonlítani a 13 biztosító díját és adott esetben kedvezőbb ajánlat után nézni – biztatta a szakember az ügyfeleket, utalva arra, hogy mára 10 százalék körüli szintre esett vissza azok száma, akik az év elején szolgáltatót váltanak.

Az MNB a kgfb díjak alakulásáról szóló indexet negyedévente teszi közzé honlapján külön lebontásban normál személyautókra és egyéb kategóriákra, például flottás személyautókra, nagy buszokra és nehéz pótkocsikra.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik